Női BL: Elmaradt a bravúr, újra a KEK-ben az FTC

Női BL: Elmaradt a bravúr, újra a KEK-ben az FTC

2013. 11. 18.
Megosztás

A női Bajnokok Ligája csoportkör záró fordulójának podgoricai összecsapásán a Buducsnoszt kiegyenlített első félidő után 29-21-re győzött a Ferencváros ellen, így a montenegrói bajnok jutott tovább a középdöntőbe, míg az FTC februárban a KEK-ben folytathatja európai kupaszereplését.

A csoportgyőztes dán Midtjylland mögötti másik továbbjutó helyért ki-ki mérkőzésen lépett pályára az azonos pontszámmal álló két együttes, mégpedig annak tudatában, hogy a dabasi 27-25-ös siker következtében a döntetlen az FTC-nek, a vendégek számára pokoli hangulatú Moracsa-csarnok jelentette hazai pálya minden előnye viszont a montenegrói bajnoknak kedvez.

Jól kezdett a Fradi, rendre egy góllal vezetett, tíz perc után 6-5-re. A kulcsemberek húzták a szekeret, a múlt heti sérüléséből felépült Zácsik, valamint Tomori és Szucsánszki szerezte a gólokat, miközben hátul Abramovics több lövést is hárított. A podgoricai kapuban a Wolteringet váltó Zderics azonban három védéssel mutatkozott be, s Dalby negyedik találatával 10-9-re már a hazaiak vezettek. Elek Gábor időkérését követően viszont már újra az FTC-nél volt az előny, hiszen Tomori emberhátrányban egyenlített, majd a magyar éltrió tagjai után elsőként Szarka, kisvártatva Pena is feliratkozott a gólszerzők közé (11-12). A fordulatok jegyében a félidőt a Buducsnoszt zárta kedvezőbb helyzetben, miután a hatgólos Dalby szélről is betalált, s Szarka újabb góljára Knezsevics és Mehmedovics is válaszolt, így a szintén hatodszor eredményes Tomori már csak szépíteni tudott az először kettővel meglépő hazaiak ellen.

A második játékrész első tíz percében viszonylag kevés gól esett, de mivel a hazaiak védekezése és kapusteljesítménye javult, ez az eredmény alakulásában is megmutatkozott (19-17). Szikora becserélése sem változtatott a tendencián, ezért Abramovics visszaállt, s rögtön bravúrt mutatott be. Addig a térfélcsere után szerepet kapó, háromgólos Steinbach tartotta meccsben a Fradit (21-19), majd Szucsánszki góljával, a 47. percben, 21-20-as állásnál volt utoljára esélye a Ferencvárosnak a pontszerzésre. Bizonyára az addigi 4-0-s kiállítási arány is közrejátszott abban, hogy a montenegróiak lassan, de biztosan növelték előnyüket, s a félidő derekán már rendre hárommal vezettek. Az 53. percben Knezsevics hatodik góljával már négyre nőtt a különbség (25-21), amiben kulcsszerepe volt a szinte mindent hárító Zdericsnek, míg az egymást váltó magyar hálóőrök jóval kevesebbszer találkoztak a labdával. Miután az utolsó tíz percben a Fradi mindössze egyszer talált be, nem maradt izgalom a végére.

Ezzel ebből a kvartettből a Midtjylland mögött a Buducsnoszt jutott tovább a BL legjobb nyolc csapata közé, míg az FTC-Rail Cargo Hungaria csoportharmadikként ismerős terepre kerül át, hiszen az általa 2011-ben és 2012-ben is megnyert Kupagyőztesek Európa Kupájában folytathatja szereplését a tavaszi szezonban.

BUDUCSNOSZT‒FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 29-21 (15-14), Podgorica, játékvezetők: Stark, Stefan (románok)
BUDUCSNOSZT: Woltering, Zderics (kapusok), Byzdra 1, Cvijics 2, Dalby 6, Despotovics, Georgijevszka 3, Jezics, Knezsevics 6, Lazovics, Mehmedovics 3, Neagu 3, Nikitina 1, Pavicsevics 1, Petrovics 3, Vukcsevics.
FTC: Abramovics, Szikora (kapusok), Cifra, Kovacsicz 1, Mészáros, Pena 2 (1), Steinbach 3, Such, Szamoránsky P., Szarka 2, Szekerczés, Szucsánszki 3, Tomori 6, Vérten, Zácsik 4. Edző: Elek Gábor.
Kiállítások: 0, ill. 10 perc Hétméteresek: 0/0, ill. 1/1
FC Midtjylland‒MKS Selgros Lublin 37-26 (20-13)
A csoport végeredménye: 1. FC Midtjylland 10 p, 2. Buducsnoszt 8 p, 3. FTC-Rail Cargo Hungaria 6 p, 4. MKS Selgros Lublin 0 p.

A 6. forduló további eredményei:

A-CSOPORT
Győri Audi ETO‒HCM Baia Mare 28-26 (14-14)
Thüringer KC‒Hypo Niederösterreich 34-25 (17-11)
Az A-csoport végeredménye: 1. Győri Audi ETO 12 p, 2. Thüringer KC 4 p (-6), 3. Hypo Niederösterreich 4 p (-21), 4. Baia Mare 4 p (-22)

C-CSOPORT
RK Krim Mercator‒HC Leipzig 32-20 (15-8)
Metz Handball‒IK Sävehof 30-20 (20-10)
A C-csoport végeredménye: 1. RK Krim Mercator 9 p, 2. IK Sävehof 7 p, 3. Metz Handball 6 p, 4. HC Leipzig 2 p.

D-CSOPORT
Larvik‒WHC Vardar SCBT 29-31 (15-15)
Balonmano Bera Bera‒HC Podravka Vegeta 28-19 (11-11)
A D-csoport végeredménye: 1. WHC Vardar SCBT 11 p, 2. Larvik 9 p, 3. HC Podravka Vegeta 2 p (-50), 4. Balonmano Bera Bera 0 p (-34) ‒ a Podravka a jobb egymás elleni eredménnyel lett 3.

Női KEK: nehéz érdi továbbjutás

A női Kupagyőztesek Európa Kupája 3. fordulójában az Érd a hazai visszavágón a vártnál jóval nehezebben késztette megadadásra a többször is vezető a holland Dalfsent, de így végül kettős győzelemmel jutott tovább a legjobb 16 közé.

A szintén a KEK-ben érdekelt Veszprém Barabás Duna Takarék már tegnap továbblépett a nyolcaddöntőbe, amelynek párosítását november 19-én, kedden sorsolják ki.

Női KEK, 3. forduló, visszavágó mérkőzés:

ÉRD–SERCODAK DALFSEN 21-20 (9-9), Érd, játékvezetők: Jorum, Stenhaugmo (norvégok)
ÉRD: Gridnyeva, Janurik, Oguntoye (kapusok), Balog 1 (1), Bognár 1, Kisfaludy, Klivinyi 6, Koren 3, Kovács A. 4, Kovács G., Oláh, Schatzl 1, Szekeres 1, Triscsuk 1, Vukcevic 1, Wolf 2 (1).
DALFSEN: Lipman, Van Leeuwen, Voor't Hekke (kapusok), Knippenborg 5, Logtenberg 3, Kooiker, Nijboer 1, Oosterveld 1, Pavkovic 1, Ros, Schoenaker 4, Schop 1, Schutte 1, Smits, Van Dort 3, Van Hulten.
Kiállítások: 2, ill. 10 perc Hétméteresek: 3/2, ill. 1/0

Az 1. mérkőzésen: Sercodak Dalfsen‒Érd 23-26 (11-17)
Továbbjutott az Érd, 47-43-as összesítéssel, kettős győzelemmel

A 4. forduló 16-os mezőnye:

a 3. forduló továbbjutói:
Veszprém Barabás Duna Takarék
Érd
HC Lokomotiva Zagreb (horvát)
Team Tvis Holstebro (dán)
Tertnes Bergen (norvég)
Fleury Loiret Handball (francia)
Byasen Trondheim (norvég)
Buxtehuder SV (német)
HC Odense (dán)
Viborg HK (dán)
Zvezda Zvenyigorod (orosz)
Rosztov-Don (orosz)

a BL-ből átkerülő csoportharmadikok:

FTC-Rail Cargo Hungaria
Hypo NÖ
Metz Handball (francia)
HC Podravka Vegeta (horvát)

(Forrás: NSO)