Női BL: Görbicz Lekiccsel harcban a gólkirálynői címért

Női BL: Görbicz Lekiccsel harcban a gólkirálynői címért

2014. 03. 18.
Megosztás

A hétvégén kialakult a női kézilabda Bajnokok Ligája első final fourjának mezőnye: az elődöntőben az egyik ágon a BL-szezonban egyedüliként veretlen Győri Audi ETO KC játszik a dán FC Midtjyllanddal, míg a másikon a Vardar Szkopje ellenfele a Buducsnoszt Podgorica lesz, Görbicz Anitának pedig jó esélye van a gólkirálynői címre.

Az EHF statisztikai összefoglalójából kiderül, hogy a középdöntő már sokkal kiegyenlítettebb versenyfutást hozott, mint az első csoportkör: az első fázis 48 meccséből mindössze kettő végződött döntetlennel, a második szakaszban ugyanakkor minden negyedik meccs (24-ből hat) pontosztozkodással ért véget és háromszor annyi olyan összecsapás volt, amelyen mindössze egy találat döntött.

Az elmúlt szezon legjobb négy csapatának mezőnyéből ezúttal már csak az ETO van „életben”, míg a Vardar Szkopje először jutott ilyen magasságba.
A győriek sorozatban nyolcadszor elődöntőzhetnek, a Buducsnoszt összességében tart ennyinél, míg a Midtjyllandnak ez lesz a második, igaz, 2003-ban még Ikast néven érte el azt a sikert.

Az EHF statisztikái szerint a Vardar és a Buducsnoszt produkálta a legmagasabb átlagnézőszámot 5000 fővel, a legtöbben a Vardar–Sävehof meccset tekintették meg a helyszínen (6000 fő). A góllövőlistát Görbicz Anita vezeti a Larvik szélsője, Nora Mörk előtt, de ő már nem játszik ebben az idényben. A gólkirálynői címért Görbicz a korábbi és a jelenlegi csapattárssal, Andrea Lekiccsel és Katarina Bulatoviccsal lehet csatában a hátralévő budapesti meccseken, előbbi öt, utóbbi nyolc góllal marad el tőle.

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK

• A középdöntőben 15 gól volt a legnagyobb különbség egy meccsen: a Buducsnoszt 30–15-re győzte le otthon a Krim Ljubljanát.

• A Buducsnoszt–Larvik (19–19) meccs hozta a legkevesebb gólt (38), a vasárnapi ETO–Larvik (31–29) a legtöbbet (60).

• A Buducsnoszt engedélyezte a legkevesebb gólt (126) ellenfeleinek, az ETO szerezte (160) a legtöbbet.

• A két csoportkör során a legtöbb pontot gyűjtő csapatok: 1. Győri ETO 22, 2. Vardar 19, 3. Buducsnoszt és Midtjylland 17-17.

• A góllövőlista élmezőnye: 1. Görbicz Anita (Győri ETO) 73 gól, 2. Nora Mörk (Larvik, norvég) 73, 3. Ida Oden (Sävehof, svéd) 69, 4. Andrea Lekics (Vardar, szerb) 68, 5. Katarina Bulatovics (Győri ETO, montenegrói) 65, 6. Alexandrina Barbosa (Thüringer HC, spanyol) 63, 7. Andrea Penezic (Krim Ljubljana, horvát) 58, 8. Jarmina Roberts (Savehof, svéd) 56, 9. Sonja Frey (Thüringer HC, osztrák) 55, 10. Radmila Petrovics (Buducsnoszt, montenegrói) 53.

Az EHF Női Bajnokok Ligájának történetében, mely az európai klubcsapatok legszínvonalasabb kupasorozata, először kerül megrendezésre a FINAL4. Európa legjobb négy női csapata fog a kontinens kézilabda koronájáért megküzdeni a budapesti Papp László Arénában 2014 május 3-4-én.
Jegyeket a tornára on-line itt vásárolhat.

(Forrás: NSO)