Női BL: magabiztos győri siker a Larvik otthonában

Női BL: magabiztos győri siker a Larvik otthonában

2014. 02. 08.
Megosztás

A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában a címvédő Győri ETO idegenben 29–23-as győzelmet aratott a Larvik vendégeként. A találkozó előtt a múlt héten elhunyt Karl Erik Böhnre emlékeztek.

Volt benne valami sorsszerű, hogy éppen a hétvégén elhunyt Karl Erik Böhn két korábbi csapata találkozott egymással a Bajnokok Ligájában. Ahogy arról beszámoltunk, a különgéppel érkező győri szurkolók a délután folyamán ellátogattak Böhn sandefjordi otthonába, ahol mécseseket gyújtottak, valamint több klub sálját is elhelyezték.

A mérkőzés előtt az előre beharangozott módon folytatódott a megemlékezés a csarnokban. Négyperces videót vetítettek a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányáról, amelyben felidézték Böhn játékos karrierjét valamint edzői pályáját a Coldplay együttes Viva la Vida című slágerével aláfestve – ez volt a kedvenc száma.

„Nagy veszteség ez a családjának, a barátainak és az egész kézilabdás társadalomnak. Nem nagyon találok szavakat” – mondta a mérkőzés előtt Böhnre emlékezve Björn-Gunnar Bruun-Hansen, a Larvik sportigazgatója.

„Megérintette a szívemet ez a szeretet, amely Karl Eriket övezi” – mondta a testvére, Vigdis a kezdés előtt. A mérkőzésre nevezett harminc játékosból huszonegynek volt edzője a klubjában vagy a válogatottnál Böhn.

„Nagyon büszke lenne, ha látná, de ugyanakkor zavarban is lenne, hogy ilyen nagy figyelem hárul rá” – mondta az egyik barát, Tord Ellingsen, utalva Böhn szerénységére.

„Nagyszerű, hogy éppen ez a két klub játszik egymás ellen, amelyek olyan sokat jelentettek a számára, és amelyeknek ő is sokat adott” – tette hozzá a magyar válogatottnál erőnléti edzőként dolgozó Ellingsen.

Az egyperces gyászszünetet követően a nézők hangos tapsban törtek ki. A győriek egyébként feketében léptek pályára, míg a Larvik fekete karszalaggal. Nehezen indult be az ETO, a házigazda egy 3–0-s rohammal kezdett. A Győr azonban egy 6–1-es sorozattal reagált erre, amivel úgy tűnt, hogy magához tudja ragadni a kezdeményezést. Ám a norvég csapat nem hagyta meglépni a magyar együttest, a 13. percben egyenlített.

Az első félidő nagy részében fej-fej mellett haladtak a csapatok, kétgólosnál nagyobb előnyt egyik fél sem tudott kiharcolni. A hajrában aztán beindult Ambros Martín együttese, a kétszer is betaláló Görbicz Anita vezérletével ötgólos előnyre tett szert a szünetre (13–18).

Az ETO szempontjából a második játékrész az elsőhöz kísértetiesen hasonlóan kezdődött: a Larvik egy 3–0-s szériával nyitott, amire ismét 6–1-es sorozat volt a győriek válasza. A mérkőzés gyakorlatilag a 40. percben eldőlt, amikor Görbicz Anita góljával nyolcra nőtt a címvédő magyar csapat előnye, és a játék képében egyáltalán nem volt benne az egyenlítés sem.

A Larvik tartotta a lépést, a hét-nyolcgólos különbség állandósult a két csapat között. Az 56. percben feljött négy gólra a norvég együttes, az ETO 11 percig nem tudott gólt dobni, ami némi aggodalomra adott okot. A végén azonban Katarina Bulatovics és Görbicz is betalált, így hatgólos győzelmet aratott az ETO Larvikban (23–29).

A címvédő magyar csapat a Buducsnoszt Podgorica elleni döntetlen után győzni tudott, így két forduló után három pontja van a középdöntőben. Az ETO legközelebb jövő vasárnap lép pályára, amikor fogadja a Ljubljanát.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
LARVIK (NORVÉG)–GYŐRI AUDI ETO KC 23–29 (13–18), Larvik, 1800 néző. Vezette: Pandzsics, Moszorinszki (szerbek)
LARVIK: LEGANGER – Riegelhuth 5, N. MÖRK 4, Hammerseng 3, Breivang 1, Stange 2, J. Kristiansen. Csere: Rantala, Hasanic (kapusok), L. Löke 1, Edin 4, Johansen, Sulland 3, T. Kristiansen
GYŐR: LUNDE – ORBÁN ADRIENN 4, K. Bulatovics 4, GÖRBICZ 8 (4), H. LÖKE 5, E. AMORIM 5, Kovacsics 2. Csere: Tervel, Bognár-Bódi 1, Hornyák Á., Korsós, Soós
Kiállítások: 8, ill. 6 perc Hétméteresek: 1/0, ill. 5/4
AMBROS MARTÍN, a Győr edzője: – Mindkét csapat számára nehéz volt a kezdés a körülmények miatt, de miután összeszedtük magunkat, negyvenöt percen át nagyon odafigyelve kézilabdáztunk, és ez meg is hozta az eredményt. Végig mi irányítottuk a találkozót, és bár a végén nem sikerült megőriznünk a koncentrációnkat, azért nagyon értékes győzelmet arattunk.

Vasárnap rendezik:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Krim Ljubjana (szlovén) 19.00
Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 3 pont/2 mérkőzés, 2. Krim Ljubjana 2/1, 3. Buducsnoszt Podgorica 1/1, 4. Larvik 0/2
A csoportból az első két helyezett jut a májusi, budapesti Final Four elődöntőjébe.

(Forrás: NSO)