Női és férfi NB I: A Győr nyerte a csúcsrangadót, füredi siker a junior válogatott ellen

Női és férfi NB I: A Győr nyerte a csúcsrangadót, füredi siker a junior válogatott ellen

2014. 01. 16.
Megosztás

Minden visszatért a régi kerékvágásba. Legalábbis ha valaki a szeptemberi, népligeti Fradi-győzelemből indult ki, és esetleg arra számított, hogy a fővárosi zöld-fehéreknek esélyük lehet Győrben, annak csalódnia kellett: az ETO könnyedén győzte le fő riválisát az NB I szerdai rangadóján – és szerezte meg így minden bizonnyal az alapszakasz első helyét.

A kisalföldiek remekül kezdtek, az FTC félszegen vágott neki a meccsnek, ráadásul Zácsik Szandra rögtön a 2. percben összeszedett egy teljesen felesleges kétpercet, az ETO pedig villámgyorsan elhúzott 4–0-ra. A meccs azonban még nem itt dőlt el, mert a Fradi összeszedte magát, a szélről remekül lövő és az egész meccsen az egyik legjobbnak bizonyuló Kovacsicz Mónika vezetésével felzárkózott. Sőt, a támadásban Tomori Zsuzsanna helyére érkező Nerea Pena is jól szállt be a meccsbe, a Fradi pedig kiegyenlített.

Az ETO kapujában Katrine Lunde viszont egyre inkább elkapta a fonalat, a hazaiak pedig állandósították a fölényüket, Görbicz Anita zseniális labdákat osztogatott, az FTC fölösleges kiállításokat szedett össze, Kovacsics Anikó góljaival pedig szünetre ismét négy góllal elhúzott a hazai csapat.

Szünet után Tomori Zsuzsanna megszerezte az első gólját, ám aztán hétperces gólcsendbe burkolózott a budapesti csapat, ez pedig megpecsételte a vendégek sorsát. Elek Gábor hiába kérte ki az 50. percre a harmadik idejét, támadásban csak-csak felvillanások jellemezték Zácsik Szandráékat, Lunde a heteseket is rendre védte, miközben a túloldalon Bognár-Bódi Bernadett és társai éltek a kínálkozó lehetőségekkel. A vége hazai örömjátékot hozott, Görbicz Anita örömjátékával, Heidi Löke gólparádéjával és győri tapsviharral. A címvédő győzelemmel búcsúzott a Magvassy csarnoktól – de az Egyetemi Csarnokban sem lesz egyszerűbb az ellenfeleknek.
A sikerrel a Bajnokok Ligájában is címvédő Győr nagy valószínűséggel megnyeri az alapszakaszt, és ezzel a rájátszásban élvezheti majd a hazai pálya előnyét.

Eredmény:

NŐI KÉZILABDA NB I
A 12. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
GYŐRI AUDO ETO KC–FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA 29–21 (14–10), Győr, 2000 néző. V: Horváth P., Marton B.
GYŐRI ETO: LUNDE – Orbán, Hornyák Á., Görbicz 4 (3), LÖKE 6, AMORIM 4, KOVACSICS 5 (1). Csere: Tervel, K. Bulatovics 5, Hornyák D. 1, Korsós 1, Bognár-Bódi 3, Soós
FERENCVÁROS: Abramovics – KOVACSICZ 4, Tomori 2, Szucsánszki 1, Cifra 1, ZÁCSIK 4, Vérten 1. Csere: Szikora (kapus), Steinbach 2, Pena 3 (1), Mészáros, Szamoránsky P. 2, Szarka 1
Kiállítások: 8, ill. 8 perc Hétméteresek: 5/4, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín: – A legfontosabb a két bajnoki pont. Nagyon köszönöm szurkolóinknak, hogy ezen az érzelmileg fontos mérkőzésen átsegítették a csapatot a nehézségeken.
Elek Gábor: – Két dolog pecsételte meg a sorsunkat. Egyrészt Lunde fantasztikus kapusteljesítménye, másrészről a mi felesleges kiállításaink.

A tabella: 1. Győri Audi ETO KC 14 13 - 1 454-309 26 pont, 2. FTC-Rail Cargo Hungaria 14 12 - 2 462-334 24, 3. Dunaújvárosi KA 14 10 1 3 392-345 21, 4. Érd 14 10 - 4 395-335 20, 5. Ipress Center-Vác 14 8 - 6 349-338 16, 6. DVSC-TVP 14 7 - 7 367-393 14, 7. Fehérvár KC 14 6 1 7 360-376 13, 8. Veszprém Barabás-Duna Takarék 14 5 1 8 356-365 11, 9. Siófok-Galérius Fürdő 14 5 1 8 380-399 11, 10. EUBility Group-Békéscsaba 14 5 - 9 341-354 10, 11. MTK Budapest 14 1 - 13 308-447 2, 12. Eszterházy KFSC-Globál Safe 14 - - 14 306-475 0

Férfi NB I: 15 gólos füredi siker a juniorok ellen

A férfi kézilabda NB I szerdai játéknapján a Balatonfüred hazai pályán 33–18-ra legyőzte a Juniorválogatottat.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
BALATONFÜREDI KSE–PROVIDENT JUNIOR VÁLOGATOTT 33–18 (16–9), Balatonfüred, 400 néző. V: Búza, Pinizsi
BALATONFÜRED: SZÉKELY, Tombor 4 (1), GRIGORJEV 7, Juhász K. 2, Kovács Gy. 3, SZÖLLŐSI B. 6 (1), Pásztor 2. Csere: KOMENDANT (kapus), Németh B. 2, Törteli 1, Bóka 3 (2), KIS Á., Bánhidi 1, Lelkes 1, Vasvári, Bujtár 1
JUNIORVÁLOGATOTT: BORBÉLY, Hornyák 1 (1), Pritzel 1, Vizes, Szeitl, Ligetvári 3, TÓTH B. 4. Csere: Kisék (kapus), Nagy B., Albert-Tóth, Zakics, Fekete B., NAGY SZ. 5, Leimeter 1, Horváth D. 2, Gidai 1
Kiállítások: 0, ill. 6 perc Hétméteresek: 5/4, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: – Az első negyed órában újévi hangulatban játszottunk, de ezt követően nagy iramot diktáltunk és biztosan győztünk.
Csoknyai István: – Sok volt nekünk két nap alatt két mérkőzés. Az élmezőnyhöz tartozó Füreddel negyed órán át tudtuk csak tartani a tempót.

A tabella: 1. MKB-MVM Veszprém 18 17 - 1 640-395 34 pont, 2. Pick Szeged 17 17 - - 548-375 34, 3. Csurgó 18 15 1 2 532-441 31, 4. Grundfos-Tatabánya 17 11 3 3 439-391 25, 5. B.Braun Gyöngyös 17 10 3 4 467-465 23, 6. Balatonfüred 18 9 3 6 483-449 21, 7. Orosháza-Linamar 17 3 4 10 404-471 10, 8. SZESE Győr 17 5 - 12 389-456 10, 9. Cegléd 17 5 - 12 402-500 10, 10. Vác 17 4 1 12 392-445 9, 11. Provident-Juniorválogatott 17 4 1 12 418-504 9, 12. PLER Budapest 18 2 1 15 440-514 5, 13. Mezőkövesd 18 2 1 15 424-572 5

(Forrás:NSO)