Női futólegendák találkoztak Debrecenben

Női futólegendák találkoztak Debrecenben

2013. 10. 21.
Megosztás

Tavaly az ’50-es, ’60-as, ’70-es és '80-as évek kiváló férfi, idén ugyanezen időszak sikeres női atlétáit hívta meg a Friss Oxigén Alapítvány egy közös futásra, beszélgetésre, ünneplésre október közepén, a debreceni Nagyerdőbe.

Az eseményt a már hetedik évadját kezdő Oxigén Kupa erdei futóversenysorozat első fordulójának keretén belül rendezték meg.

A meghívást ötvenen fogadták el, sajnos csak 26-an lehettek ott személyesen, és vehették át a Friss Oxigén Alapítvány ajándékát, a kupát, érmet, emléklapot és az 50 darab, névvel feliratozott pólót. Köztük a legnagyobb nevek: Nagy Zsuzsa olimpiai 4. helyezett, világcsúcsot futott atléta, Oros Ágnes, aki szintén világrekorder volt a maga idejében, Kazi Olga és Lázár Magdolna olimpikonok, Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, maratonfutó, a MOB alelnöke (alsó képen) és Bérces Edit, aki ultratávon futott három világcsúcsot. Az igazi ajándék mégis inkább az lehetett számukra, hogy újra a dobogón állhattak, a legfelső fokon, és olyan társaiktól vehették át az érmet, kupát, mint a verseny fővédnöke, Balczó András, és az egykori kiváló távfutók, Mecser Lajos, Dr. Aradi János, Simon Attila, Szerényi János, Parsch Péter és Sütő József.

Ezen kívül pedig ott volt még a több száz futó, fiatalabbak, idősebbek, akik az Oxigén Kupa különböző futamaira készültek, de a szervezők – Cseke István és Áts László – úgy készítették elő az időrendet és az ünneplést, hogy nekik alkalmuk legyen megtapsolni nagy elődeiket. Éltek is ezzel a lehetőséggel, és a versenyzők sok fotót is készíttettek az általuk tisztelt nagy nevekkel.

Akik nem tudtak eljönni, mindenki megkapta postán ugyanazt, sajnos a helyszíni élmény nélkül, de a képek hamarosan felkerülnek a szervezők honlapjára, a www.frissoxigen.hu –ra.

Az emléklapon egy idézet is található, amely így szól: "Az elődök dicsősége fény az utódok számára". Ezt nagyon igaznak találták akik ott voltak, és a távolmaradók köszönő soraikban is szerepelt.

A szervezők szeretnének ebből hagyományt teremteni és 5 évenként megismételni. Addig is szívesen várnak az ünnepeltek közül bárkit, bármelyik Oxigén Kupa futamon, mert akár az igazolt versenyzőknek, akár az amatőröknek nagyon nagy megtiszteltetés, ha találkozhatnak velük, vagy tőlük vehetik át az érmeket.

Két tokiói pontszerző futóatléta: Nagy Zsuzsa 1964ben 4. lett 800 m-en, a díjátadó pedig Sütő József, aki 5. helyen zárt maratonon.