Női KEK: a szünetig jól tartotta magát a Veszprém

Női KEK: a szünetig jól tartotta magát a Veszprém

2014. 02. 01.
Megosztás

A Veszprém biztató első félidő után 33–22-es vereséget szenvedett a francia Fleury Loiret vendégeként a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A vasárnapi visszavágót szintén Franciaországban játsszak a felek.

A Fleury az előző fordulóban kettős győzelemmel, 67–57-es összesítéssel búcsúztatta a norvég Stabaekot. A francia csapatot több minőségi idegenlégiós erősíti, többek között spanyol, lengyel és román válogatottal is rendelkezik. Legismertebb játékosa a spanyol Marta Mangue és a román Ionela Stanca.

A veszprémiek feladták pályaválasztói jogukat, így vasárnap is idegenben lépnek pályára, sajnos kevés továbbjutási eséllyel. Pedig a fiatal magyar csapat az első félidőben még jól tartotta magát – Planéta Szimonetta öt, Tóth Gabriella négy gólt szerzett –, és csak 17–14-es hátránnyal vonult szünetre.
A fordulás után a tapasztaltabb hazai együttes felőrölte ellenfelét, 42 százalékkal védő brazil kapusa, Darly Zoqbi de Paula is elkapta a fonalat, így végül 11 gólos francia siker született.


NŐI KÉZILABDA KEK

NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FLEURY LOIRET HANDBALL (FRANCIA)–VESZPRÉM BARABÁS-DTKC 33–22 (17–13)
Montargis, 1000 néző. V: Ilijeva, Karbeszka (macedónok)
LOIRET: Zoqbi de Paula – M. López 5, K. Cissé 2, Siodmiak 2, Stanca 2, Bruneau 5, Tounkara 3. Csere: Callavé (kapus), Alberto 2, Béatriz Fernández 3, Kamdop, Houette 6, Rassinoux, Manga, Niombla, Mangue 3 (1). Edző: Fréderic Bougeant
VESZPRÉM: Szemerey – Marincsák, Planéta 6, Tóth G. 6, Takács Bianka 3, Kurucz 1, Vesztergombi 5. Csere: Pásztor B. (kapus), Tóth E. 1 (1), Pelczéder, Horváth D., Hajtai, Kiskartali, Gulyás V., Kokas. Edző: Róth Kálmán
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán: – Várható volt, hogy a rutinos világsztárokkal teletűzdelt, két sorral felálló franciák felőrölnek minket. A vasárnapi visszavágón szeretnénk jó meccset játszani.

szombaton:

1. mérkőzés:
Érd-Buxtehude (német) 15.30


Férfi NB I: a Cegléd hét góllal legyőzte az Orosházát

A Cegléd hazai pályán 28–21-es győzelmet aratott az Orosháza ellen a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén.


FÉRFI KÉZILABDA NB I
17. FORDULÓ
CEGLÉDI KK SE–OROSHÁZI FKSE-LINAMAR 28–21 (17–9), Cegléd, 700 néző. V: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki
CEGLÉD: BŐSZ – Pocsai 1 (1), Perisics 4, VUJOVICS 2, Antal 2, LEPSÉNYI 4, BÍRÓ 12 (2). Csere: BARTUCZ (kapus), Endrédi, Hódi, Takács B. 2, Tóth N., Varga P., Benke 1, Dengi
OROSHÁZA: IVANISEVICS – Balda 4 (1), Milovics, BALI 6, Benmiloud 1, Buday 4 (2), Németh L. 3. Csere: Herjeczki (kapus), Morva 1, Mazics 2, Knezevics, Cifra, Berta, Stranigg, Marics, Varsandán Kiállítások: 22, ill. 8 perc Hétméterresek: 5/3, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Kökény István: – Az első félidőben uraltuk a játékot, nagy előnyt szereztünk. Szünet után akadtak kisebb hullámvölgyek játékunkban, sokszor kerültünk emberhátrányba, amikből több alkalommal is jól jöttünk ki, gólokat dobtunk, így győzelmünk nem forgott veszélyben.
Vladan Jordovics: – A hazaiak rendkívül agresszívan és motiváltan kezdtek, amire nem voltunk felkészülve. A második félidőben próbáltuk csökkenteni hátrányunkat, de két hetest és hat ziccert is kihagytunk, így igazából nem volt esélyünk a felzárkózásra, a fordításra.

AZ ÁLLÁS 1. Pick Szeged 34
2. MKB-MVM Veszprém 34/18 mérkőzés, 3. Csurgói KK 31/18, 4. B.Braun Gyöngyös 25/18, 5. Grundfos Tatabánya KC 25/17, 6. Balatonfüredi KSE 21/18, 7. Orosházi FKSE 12/19, 8. Ceglédi KKSE 12/18, 9. SZESE Győr 10/17, 10. Váci KSE 9/17, 11. Provident-Juniorválogatott 9/19 9, 12. PLER Budapest 2/18 5, 13. Mezőkövesdi KC 5/18

Kétgólos veszprémi vereség Szkopjében

Felkészülési mérkőzésen az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata Szkopjében kétgólos vereséget szenvedett vendéglátójától, a macedón Vardartól. A veszprémiek holnap 19 órától az ugyancsak szkopjei Metalurggal mérik össze magukat.

Iman Dzsamali gólerős játékára támaszkodott a kezdés után a Veszprém, amelyben Nagy László is kezdőként kapott lehetőséget. A cérnavékony, de elképesztően ruganyos, nem mellékesen pedig fantasztikusan technikás Timur Dibirovban azonban emberükre akadtak a veszprémiek. Az orosz szélső húzóembernek bizonyult, indításból és a szélről is eredményes volt. Egy ideig fej-fej mellett haladtak a felek, majd a félidő közepét elhagyva két-három góllal is megugrott a Vardar, amelyet percekig tartani is tudott. A lendületesebb hazaiakat sokszor csak szabálytalanság árán tudta megállítani a veszprémi védősor, de a vendégek ellenszolgáltatásként támadásban eladtak jó pár figurát. A szünet előtti percekben sok volt a kiállítás, előfordult, hogy négy a négy ellen maradtak pályán a csapatok. A friss veszprémi szerzemény, az Eb-ről beeső Mocsai Tamás is beszállt pár percre, de a hajrá 3–0-s veszprémi rohamában a bevállalós Carlos Ruesga játszotta a főszerepet. A szünetben egy volt a vendégek hátránya (15–14).

A második felvonás első gólja a veszprémieké volt – név szerint Dzsamalié –, de ettől függetlenül a Vardar kapta el jobban a rajtot. A Veszprém azonban látótávolságon belül maradt, és percekkel később emelt a csapásszámon. A 43. percben Nagy László 11 méterről leadott bombájával már három volt a vendégek előnye (22–19). Ez volt a jobbátlövő negyedik találata. Időt is kértek rögtön a macedónok. Az MKB-MVM a közte négyért is támadhatott – volt kapufája is –, de a Vardar egyenlített. Carlos Ortegának is időt kellett kérnie. A Vardar vérszemet kapott, pattogósan védekezett, és előnyhöz jutva az utolsó tíz perchez érve már a házigazda volt a kezdeményező. Miután jól zárt a szkopjei fal, Nagy László szórta meg őket kintről, de az irányítás így is a rendre kétgólos előnyhöz jutó Vardarnál maradt. A záró két percnek mínusz hárommal vágott neki az emberhátrányba is kerülő Veszprém, ami lényegében véget is vetett a küzdelemnek. A zárszót a másodperccel korábban kétperces kiállítást érően állon vágott Mirsad Terzic mondta ki, amúgy bosszúból engedett el kilencről egy bombát (30–28).
Nagy László kilenc, Dzsamali nyolc próbálkozásból lőtt hat-hat gólt, amellyel holtversenyben a veszprémiek legeredményesebb játékosai lettek. A mezőny legtöbb gólját, szám szerint tízet, Dibirov lőtte.

FÉRFI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Vardar Szkopje (macedón)–MKB-MVM Veszprém 30–28 (15–14)
Ld: Gyibirov 10, Brumen 6, Abutovics 5, ill. Nagy L. 6, Dzsamali 6, Rodríguez 4

(Forrás: NSO)