Női KEK: az FTC tízgólos előnyt szerzett a Bergen ellen, a Veszprém kiesett

Női KEK: az FTC tízgólos előnyt szerzett a Bergen ellen, a Veszprém kiesett

2014. 02. 02.
Megosztás

A Ferencváros hazai pályán 40–30-ra nyert a Bergen ellen a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Bár a női KEK tizenhatos mezőnyében több kemény ellenfelet is találunk (elég csak a dán Viborgra, az orosz Zvenyigorodra és Rosztovra vagy az osztrák Hypóra gondolni), a Bajnokok Ligájától búcsúzott Fradira ezúttal még kötelező győzelem várt a Tertnes Bergen ellen. Az északiak mindössze tizenegy játékossal, benne két kapussal érkeztek Budapestre, így nem állt fenn annak a veszélye, hogy Tore Johannesen vezetőedzőnek sokat kell majd azon gondolkodnia, éppen kit cseréljen be. A Bergen egyetlen légiósa az egyedüli válogatott játékosa is egyben, a dallamos nevű izlandi Hildigunnur Einarsdóttir beálló poszton bevethető.

A 2011-es és 2012-es duplát elérő FTC először rendezett KEK-meccset az azóta már Elek Gyula nevét viselő arénában. A találkozót megelőzően szomorú pillanatokra került sor, a csapatok egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a szombaton elhunyt Kökény Józsefre (a Fradi női kéziseinek ügyvezetője, Kökény Bea édesapja), a Ferencvárosi TC 1964–1965-ös VVK-győztes csapatának jobbszélsőjére, valamint a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányára, Karl Erik Böhnre, aki az éjszaka folyamán távozott az élők sorából. A Fradi játékosai gyászkarszalaggal léptek pályára.

A Fradiban Szikora Melinda kezdett a kapuban, és nagy szerepe volt abban, hogy a magyar együttes már az első harminc perc végére tekintélyes előnyt tudott felépíteni. „Tomori" – kiabálta többször is a kapu mögötti szektor, minden bizonnyal ezzel is a maradásra biztatva a lejáró szerződésű átlövőt. Az első percekben tapadni tudott a norvég bajnokság középmezőnyében tanyázó Tertnes, de Szucsánszki Zita és Zácsik Szandra már ekkor is többször meg tudta bontani a nyitott védekezést alkalmazó ellenfelet. A norvégok a 13. percben lőtték hatodik góljukat, utána nyolc percig nem tudtak betalálni, ezt kihasználva a Fradi tízzel is elment (16–6), Johannesen pedig kénytelen volt kétszer is időt kérni. A csereként beállt Nerea Pena több hibával nyitott, a Bergen valamelyest tudott zárkózni, de a belelendülő Kovacsicz Mónika találatai által is hajtott FTC így is nyolccal ment a szünetben (22–14).

Szikora a folytatásban is remekül védett, míg Tomori Zsuzsanna is beszállt a góltermelésbe, ez pedig nem sok jót jelentett a norvégoknak, a különbség 14 gólra hízott. Elek Gábor lassan minden poszton változtatott a kezdeti felálláshoz képest, a közönség pedig nagy tapsban részesítette az első találatát jegyző Vérten Orsolyát és Laura Steinbachot. A Bergen a Fradi hibáiból élve tízre jött fel, de ennél közelebb már nem tudott kerülni, a 40–30-as győzelem azt jelenti, hogy biztos előnnyel utazhat a visszavágóra az FTC.

NŐI KÉZILABDA KEK

NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–TERTNES BERGEN (norvég) 40–30 (22–14), Elek Gyula Aréna, 800 néző. V: Kijasko, Kiszeljov (oroszok)
FTC: SZIKORA – KOVACSICZ 8, ZÁCSIK 6, Cifra 1, TOMORI 5, SZUCSÁNSZKI 7, Szarka. Csere: Vérten 1, Mészáros R., Such, Steinbach 3, Pena 7 (5), Szekerczés 2 (1), Szamoránsky P.
BERGEN: Davidsen – Lied 3, SKOGRAND 6, Einarsdóttir 1, Andreassen 3, Hagen 2, GOSSÉ 6. Csere: Hauge (kapus), SÖRHEIM 3, Lygren 2, Liljegren 4.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc Hétméteresek: 7/6, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Úgy vélem, ennek az előnynek elégnek kell lennie a továbbjutáshoz, viszont figyelmeztető jel, hogy sok lerohanásgólt kaptunk.
Tore Johannesen: – Jobbra számítottam. A negyven kapott gól nagyon sok. Sokat hibáztunk, és nagy a különbség a két csapat felépítése között is.

A Veszprém kettős vereséggel búcsúzott

A női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének visszavágóján a Veszprém négygólos vereséget szenvedett a francia Fleury Loiret vendégeként, így kettős vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől.

A párharc első mérkőzésére szintén Franciaországban került sor, mert a magyar csapat feladta pályaválasztói jogát – a pénteki találkozó is a hazaiak sikerét hozta, akik akkor 11 góllal bizonyultak jobbnak.

A francia együttest több minőségi idegenlégiós erősíti, többek között spanyol, lengyel és román válogatottal is rendelkezik. Legismertebb játékosa a spanyol Marta Mangue és a román Ionela Stanca.

A visszavágó első félidejében a Veszprém négygólos hátrányba került, így a második játékrészt hiába hozta döntetlenre, nem kerülhette el, hogy kettős vereséggel búcsúzzon a sorozattól – a Fleury 54–39-es összesítéssel jutott tovább.

NŐI KÉZILABDA KEK

NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FLEURY LOIRET HANDBALL (FRANCIA)–VESZPRÉM BARABÁS-DTKC 21–17 (13–9), Saran, 1200 néző. V: Ilieva, Karbeszka (macedónok)
VESZPRÉM: Pásztor B. – Pelczéder, Tóth G. 3, Kurucz 1, Planéta 3 (1), Tóth E. 3 (1), Vesztergombi 4. Csere: Szemerey (kapus), Takács Bianka 2, Horváth D. 1, Gulyás V., Györkös, Hajtai, Kiakartali, Kokas, Marincsák
FLEURY: Zoqbi de Paula – M. López 1, K.Cissé, Siodmiak 2, Stanca 2, Bruneau 3, Tounkara. Csere: Callavé (kapus), Béatriz Fernández 2, Mangue, Alberto 2, Kamdop 1, Houette 7 (3), Rassinoux, Niombla 1, Manga.
Kiállítások: 4, ill, 8 perc Hétméteresek: 5/2, ill. 3/3
Továbbjutott: a Fleury, kettős győzelemmel (54–39)
MESTERMÉRLEG
Róth Kálmán: – Az eredmény is mutatja, jó mérkőzést játszottunk, és ha nem hibázunk annyit, még szorosabb lehetett volna az eredmény. Nagy lelkesedéssel védekeztek a lányok, és a pénteki első meccs tapasztalatait képesek voltunk jól hasznosítani.

Női BL: Lekicsék nem botlottak a Thüringer HC ellen

A Vardar Szkopje 31–25-re nyert otthon a Thüringer HC ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, az 1. csoport 1. fordulójában.
A korábbi győri játékosok közül Jovanka Radicsevics 6, Andrea Lekics 4, Ana Djokics pedig 3 góllal segítette a szkopjei csapatot.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

KÖZÉPDÖNTŐ, 1. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Vardar Szkopje (macedón)–Thüringer HC (német) 31–25 (16–13)


Férfi NB I: Versenyben maradt a Balatonfüred az elit mezőnyben

A férfi kézilabda NB I alapszakaszában a Balatonfüred magabiztosan legyőzte hazai pályán a Tatabányát, így két pontra megközelítette az ötödik helyen állomásozó együttest a tabellán.

FÉRFI KÉZILABDA NB I, ALAPSZAKASZ
BALATONFÜREDI KSE–GRUNDFOS TATABÁNYA KC 32–26 (18–12), Balatonfüred, 600 néző. V: Bacs, Bán
BALATONFÜRED: SZÉKELY – Nagy D. 2, GRIGORJEV 7 (1), SZŐLLŐSI B. 8 (2), Kovács Gy. 1, ZDOLIK 5, PÁSZTOR I. 6. Csere: Komendánt (kapus), Gerdán, Németh B., Juhász K. 1, Bóka, KIS Á., Bánhidi 1, Lelkes, Tombor 1
TATABÁNYA: Paul – KRIVOKAPICS 4, HARSÁNYI 8 (6), Dénes 1, Rossoni, Bodó 3, Törő 1. Csere: Szente (kapus), Pásztor Á., Kiss Á., Kanyó Á. 2, Mazák 3, Djukics 3, Katzirz 1, Juhász Á., Nagy Sz.
Kiállítások: 12, ill. 14 perc Hétméteresek: 5/3, ill. 8/6
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: – A csapat és a védekezés nagy diadala ez a győzelem. Rövid megingástól eltekintve végig uraltuk a mérkőzést.
Debre Viktor: – Magabiztosan és megérdemelten nyert a Füred, sajnos mi nem tudtunk megfelelő szintre felpörögni.

A tabella: 1. Pick Szeged 18 18 - - 589-395 36 pont, 2. MKB-MVM Veszprém 18 17 - 1 640-395 34, 3. Csurgó 19 15 2 2 558-467 32, 4. B.Braun Gyöngyös 19 11 4 4 522-517 26, 5. Grundfos-Tatabánya 18 11 3 4 465-423 25, 6. Balatonfüred 19 10 3 6 515-475 23, 7. Orosháza-Linamar 19 4 4 11 455-525 12, 8. Cegléd 18 6 - 12 430-521 12, 9. SZESE Győr 17 5 - 12 389-456 10, 10. Vác 18 4 1 13 410-467 9, 11. Provident-Juniorválogatott 19 4 1 14 470-563 9, 12. Mezőkövesd 19 3 1 15 446-590 7, 13. PLER Budapest 19 2 1 16 460-555 5

(Forrás: NSO)