Női KEL: A Sopron megverte a hibátlan Kosicét

Női KEL: A Sopron megverte a hibátlan Kosicét

2013. 11. 17.
Megosztás

Bravúros győzelmet aratott a Sopron női kosárlabdacsapata a Közép-európai Ligában szombaton, 70–66-ra legyőzte az eddig tízből tíz meccsét megnyerő Good Angels Kosicét. A DVTK viszont idegenben 72–65-re kikapott a Novi Zagrebtől.

Az eddig 7–2-es mutatóval álló Sopron azt a Kosicét látta vendégül, amely a KEL-ben eddig mind a tíz mérkőzésén győzelmet aratott. A hazai soproniak a mérkőzés elejétől egészen sokáig vezettek, a listavezető Kosice először a második negyedben, 28–27-nél vezetett a mérkőzésen, majd volt, hogy kilenc ponttal is elment.

A nagyszünet után a Sopron megkezdte a felzárkózást, a hajrá pedig roppant fordulatosra sikeredett. A Sopron 56–54-nél visszavette a vezetést, a kassaiak viszont pár perccel később már 59–58-ra mentek. A végjátékban viszont ismét előnybe kerültek a soproni lányok, s végül négy ponttal behúzták a rangadót.

A Sopronnál kimagaslott a szlovák Katarina Tetemondová, aki 17 pontot, 4 lepattanót és 2 asszisztot jegyzett. Fegyverneky Zsófia 11-szer vállalta az előkészítő szerepét, s mellé 8 pont is a neve mellé került. Az amerikai Tianna Hawkins 13, a honfitárs Kelly Faris 12 pontnál állt meg.

A DVTK a szünetig még tartotta a lépést Zágrábban, az elrontott harmadik negyed viszont végezetesnek bizonyult, és hét ponttal kikapott. A Diósgyőr idénybeli hatodik vereségét könyvelte el a KEL-ben.

NŐI KOSÁRLABDA KÖZÉP-EURÓPAI LIGA

UNIQUA EUROLEASING SOPRON–GOOD ANGELS KOSICE (szlovák) 70–66 (23–18, 4–16, 20–17, 23–15), Sopron, 800 néző. V: Papp, Török R., Minár
SOPRON: FEGYVERNEKY 8/3, FARIS 12, HAWKINS 13/3, TETEMONDOVÁ 17/15, Krnjics 6. Csere: Simon Zs., ZSOVÁR 8/6, Sztankovics 2, Licskai 4.
KOSICE: BOJOVICS 7, Abdi 10, Kupciková 5/3, Pierson 13, LEUCHANKA 18. Csere: Krivacsevics 7, BALINTOVÁ 6/6, Pindrochová.
MESTERMÉRLEG
Igor Polenek: – Nagyon jó ellenféllel szemben döntetlenszagú mérkőzésen okos győzelmet arattunk. Izgalmas volt a csata, hiszen előnyünket nem mindig tudtuk tartani, de a véghajrában közel „ezren" küzdöttek a sikerért. Remélem, ez megerősít mindenkit csapatunknál, és a Krakkó elleni kupamérkőzésen kamatozik majd játékunkban.
Maros Kovacik: – A Sopron hárompontosdobásainak köszönheti győzelmét. Mindkét csapat kiválóan játszott, de a vége a hazaiaké volt a színvonalas összecsapáson.

ZKK NOVI ZAGREB (horvát)–ALUINVENT DVTK MISKOLC 72–65 (24–22, 15–16, 16–10, 17–17)
Zagreb: Dojkic 4, DABOVICS 22, KOMPLET 9/3, Karcic 6, IVANKOVIC 12. Cs: Juric, Bura 2, Bosilj 2, Trebec 2, Ciglar 8, Raksányi 3, Pascua 2.
DVTK: Raven 7, CZANK 13, SVERRISDÓTTIR 13, Bálint 9, JANSONE 11/3. Cs: Horváth B., Dubei 6, Szabó P. 4, Bukovszki, Szabó B. 2.

AZ ÁLLÁS 1. Good Angels Kosice 21/11 mérkőzés, 2. UNIQA Euroleasing Sopron 18/10, 3. Novi Zagreb 18/10, 4. PEAC-Pécs NKK 16/10, 5. Piestanské Cajky 15/10, 6. PINKK Pécsi 424 15/10, 7. DVTK 14/10, 8.SBK Samorin 13/10, 9.MBK Ruzomberok 12/9, 10. Spisska Nova Ves 11/9, 11. Ceglédi EKK 9/9

(Forrás:NSO)