Női kézilabda U20-as vb: dél-koreai arany-, dán bronzérem, magyar hetedik hely

Női kézilabda U20-as vb: dél-koreai arany-, dán bronzérem, magyar hetedik hely

2014. 07. 14.
Megosztás

Dél-Korea aranyérmes, Dánia bronzérmes lett a horvátországi U20-as női kézilabda-világbajnokságon.

Könnyedén nyerte meg az utolsó helyosztóját Hollandia ellen a magyar női juniorválogatott, így Hajdu János csapata hét győzelemmel és két vereséggel a torna 7. helyén zárt.

„Tulajdonképpen most még idegesebb vagyok, mint korábban. Úgy lettünk hetedikek, hogy hét meccset nyertünk, kettőt egy góllal veszítettünk el. Meggyőződésem – ezt nem először, és nem is utoljára mondom –, hogy a négy közé jutásért a németek ellen kigolyóztak minket. Utánpótlásszinten elfogadhatatlan, hogy ennyire kívülről irányítanak... Azt gondolom, a tavalyi Európa-bajnoki ezüstérem jobb volt, mint a realitás, nem mi voltunk akkor a második legjobb csapat. Ugyanakkor a mostani hetedik sem tükrözi a valóságot. Oroszország, Dánia és Dél-Korea jobb nálunk, egyszer-egyszer el lehet kapni, de hosszú meccssorozatban jobbak. Azt mondtam a lányoknak, és szerintem ők is így érzik, hogy emelt fővel mehetünk haza, nem hoztunk szégyent senkire. Köszönettel tartozom a szülőknek: sokan látogattak el szurkolni Horvátországba, remek hangulatot teremtettek, ahogy az elmúlt években is. Tegnap, a mérkőzés előtt megköszöntem a munkát a lányoknak és a stábnak is. Tóth Gabriellát leszámítva ez a generáció kiöregedett, befejeződött a közös munka. Az én jövőmről a szövetség dönt, de az mindegy is, a gyerekeké a lényeg. Szurkolok nekik, hogy a felnőttválogatottban és az élvonalban is minél eredményesebbek legyenek” – értékelt Hajdu János az utanpotlassport.hu-nak.

NŐI KÉZILABDA U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG

A 7. HELYÉRT
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 18–36 (11–15), Kapronca.
HOLLANDIA: Zimmermann, Nieuwenweg (kapusok), de Ruijter 2, Dulfer, Michielsen 3, Pavkovic, Smits 5 (1), Steenbakkers 6 (1), Struijs 1, Ter Elst 1, van Buren, van Duivenbode, van der Poll, van Leeuwen, Vandeval, Vollebregt
MAGYARORSZÁG: Bíró, Ferenczi, Szemerey (kapusok), Dombi 2, Gyimesi 3, Hajtai 1, Korsós 5, Kurucz, Lukács, Májer 4, Mészáros, Sirián 3, Szekerczés 2, Tóth G. 7 (1), Virág 2, Walfisch 7.
Kiállítások: 2, ill. 6 perc. Hétméteresek: 7/2, ill. 3/1

AZ 5. HELYÉRT: Franciaország–Románia 31–19 (15–8)
A 3. HELYÉRT: Dánia–Németország 21–20 (11–14)
DÖNTŐ: Oroszország–Dél-Korea 27–34 (10–16)

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE:
Világbajnok: Dél-Korea, 2. Oroszország, 3. Dánia, 4. Németország, 5. Franciaország, 6. Románia, 7. Magyarország, 8. Hollandia, 9. Norvégia, 10. Horvátország, 11. Csehország, 12. Szerbia, 13. Svédország, 14. Szlovénia, 15. Brazília, 16. Portugália, 17. Japán, 18. Uruguay, 19. Kína, 20. Argentína, 21. Angola, 22. Tunézia, 23. Kazahsztán, 24. Kongói DK

(Forrás: NSO)