Női NB I hírei: a korábbi kapitány veszi át a Győr irányítását

Női NB I hírei: a korábbi kapitány veszi át a Győr irányítását

2014. 01. 07.
Megosztás

A HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, Bencze Tamás váltja a vezetőedzői pozícióban Szentendrei Áront, akinek a szerződését – saját kérésére – pénteken bontotta fel a klub. Az új szakvezető megbízatása egyelőre a szezon végéig szól.

Bencze Tamás játékosként a ZTE csapatával három, a Kaposvárral pedig egy alkalommal nyert bajnoki címet. Edzői pályafutását a Zala Volán-ZTE női csapatánál kezdte 2004-ben, amellyel 2008-ban bronzérmet szerzett a Magyar Kupában. 2007-ben néhány hónapig a magyar női válogatott szövetségi kapitánya is volt. Dolgozott a Szeged női, Euroligát is megjárt csapatánál, legutóbb pedig a Falco KC NB I-es férfi gárdáját irányította.

A szakember szerdán 18.30-kor az MTK otthonában mutatkozik be új együttesével bajnoki mérkőzésen, majd vasárnap Zalaegerszegre látogat, jövő szerdán pedig már az Euroligában a címvédő orosz Jekatyerinburg ellen irányítja a Győrt.

„A győri klub nagyon nehéz időszakon ment keresztül, és még most sincs könnyű helyzetben. Én pár nappal ezelőtt kaptam felkérést, nem is sejtettem, hogy ilyen feladatot kapok, ami megtiszteltetés a számomra” - mondta Bencze Tamás, aki hozzátette, a cél nem változott: a bajnokságban a legjobb négy közé kell jutni.

Elődje, a korábban másodedzőként tevékenykedő Szentendrei Áron szeptemberben vette át a vezetőedzői teendőket, miután a csapatot a soproni mérkőzésre szállító autóbusz összeütközött egy személyautóval Kapuvárnál. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, és több játékos súlyosan megsérült.

Válogatott játékossal erősödött a PEAC

A női kosárlabda NB I-ben szereplő PEAC-Pécsben folytatja pályafutását Raksányi Krisztina: a 36-szoros válogatott játékos másfél évre szóló szerződést kötött a klubbal.

„Egyrészt azért igazoltam ide, mert örültem, hogy hazajöhetek Pécsre, másrészt természetesen a kiváló szakmai munka is vonzó volt számomra" – nyilatkozta a hétfői sajtótájékoztatón a pécsi nevelésű Raksányi, akivel a horvát Novi Zagreb együttesénél már nem számoltak, így szabadon igazolhatóvá vált.

A pécsi klub ügyvezető igazgatója, Mészáros Zalán elmondta, mivel nem kizárólag erre a szezonra, hanem hosszú távra terveznek, nagyon örülnek, hogy a játékos náluk folytatja a pályafutását. Raksányi leigazolásával a pécsiek célja az, hogy a négy közé kerüljenek a bajnokságban, s bárkivel szemben egyenlő eséllyel indulhassanak harcba a döntőbe jutásért.

A következő két hétben több fontos mérkőzés vár a PEAC-Pécsre: vasárnap a városi rivális PINKK együttesét fogadja a Közép-európai Ligában, majd négy nappal később, január 16-án következik az Európa-kupában a sorozat orosz címvédője, a Dinamo Moszkva elleni összecsapás. A visszavágót január 22-én játsszák Moszkvában.

Bár a párharc egyértelmű esélyese a kiváló játékosokkal teletűzdelt orosz gárda, a pécsiek bíznak benne, hogy – főleg hazai pályán – meg tudják szorongatni ellenfelüket, s kemény védekezésükkel tudnak nekik néhány kellemetlen pillanatot okozni.

Ugyanaz a sérülés hatodszor éri Iványi Dalmát

Immár hivatalos, hogy Iványi Dalma, a PINKK Pécsi 424 női kosárlabdacsapatának rutinos irányítója részleges külső bokaszalag-szakadást szenvedett csapata szombati Közép-európai Liga-mérkőzésén, és bár gipsz nem került a lábára, több hetet ki kell hagynia – hogy pontosan mennyit, kedden derül ki.

„Egy balszerencsés mozdulat volt, lehet, hogy a pályán kívül is megesett volna velem. Kicsit be van dagadva a lábam, jegelem, kenegetem, hétfőn jégszaunába megyek, szerencsére tudok vele kocsit vezetni – idézi a bama.hu Iványi Dalmát, aki arról is beszélt, hogy a hosszú pályafutás óhatatlanul megviseli a sportolók szervezetét. – Nem lettem sérülékenyebb, nem esik rosszabbul a mozgás sem. De természetesen egyik lábam sem a régi már, ezt tudomásul kell vennem."

Papp Zsolt, a PINKK csapatorvosa elmondta: Iványit hatodszor éri ez a sérülés. A doktor szerint normális esetben egy ilyen sérülés három hét szünetet jelent, „Dalma azonban nagyon szívós", azaz nem zárható ki a korábbi visszatérése sem.

A szurkolók nem értették, miért nem pihentették Iványit egy olyan meccsen, amelyre az ellenfél iglóiak csak hat játékossal érkeztek – a végére közülük kettő kipontozódott –, és csak az volt a kérdés, hogy a PINKK milyen különbséggel győz (90–49 lett a vége). A játékáról maga a csapatkapitány döntött: játszani szeretett volna a Novi Zagreb és a PEAC-Pécs elleni közelgő rangadók előtt.

(Forrás: NSO)