Női pólósaink elveszítették a bronzmeccset, negyedikek lettek

Női pólósaink elveszítették a bronzmeccset, negyedikek lettek

2016. 08. 19.
Megosztás

Negyedik helyen végzett Rióban a magyar női vízilabda-válogatott, miután a harmadik helyért rendezett találkozón ötméteresekkel, 19–18-ra kikapott Oroszországtól.

A magyar női vízilabda-válogatott a negyeddöntőben nagy bravúrral, ötméteresekkel legyőzte Ausztráliát, majd a legjobb négy között vereséget szenvedett a címvédő Egyesült Államoktól, így készülhetett a bronzmérkőzésre. Ellenfelünk a másik elődöntőben Olaszországtól kikapó Oroszország lett, melyet az idei Európa-bajnokságon korábban már legyőztünk. Bíró Attila szövetségi kapitány ennek ellenére óvatosan fogalmazott a találkozó előtt: „nagy csata lesz, de maradt bennünk annyi erő, hogy legyőzzük őket”.

Jól kezdte a mérkőzést a magyar csapat, legalábbis a ráúszásig, ugyanis a labdát elhozta, de az első gólt nem mi szereztük... Bujka ellen kontrát fújtak, majd a túloldalon Garda Krisztinát kiállították, a fórt pedig Anna Timofejeva értékesítette. Az egyenlítés a következő támadásból meglett azért, hosszas labdajáratás végén Antal Dóra a kapufa segítségével talált a hálóba. Sőt! Grineva kiállítása után Keszthelyi Rita is eredményes volt, előny ide. Mintegy két perc elteltével jött a válasz, Liszunova lőtt a hálóba. Fél perccel később már az oroszok vezettek, Karimova volt a gólszerző. Az egyenlítésről ezúttal Bujka Barbara gondoskodott. Így zárult az első negyed. (3–3)

A második negyed nem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna: az oroszok elvitték a labdát, ráadásul Gardát ismét kiállították, a fórt pedig ezúttal Grineva váltotta gólra. Alig fél percig vezetett ellenfelünk, az imént gólt szerző Grineva kiállítását Kisteleki Hanna büntette góllal. Sőt! Egy elrontott orosz próbálkozás után fordítottunk, Bujka Barbara szerzett klasszikus centergólt, háttal a kapunak. Emberfórból akár tovább is növelhettük volna előnyünket, de Kisteleki Hanna lövését blokkolták, a túloldalon pedig Glizina kiegyenlített, majd Keszthelyi szabálytalansága után ismét betalált az orosz játékos, így ismét fordult a kocka. Szűcs Gabriella egalizált, de Glizinával nem tudtunk mihez kezdeni, sorozatban harmadszor vette be a kapunkat, így a nagyszünetben egygólos hátrányban voltunk. (6–7)

A harmadik játékrészben Keszthelyi elhozta a labdát, és az egyenlítés is meglett: Bujka Barbara újabb centergóllal vétette észre magát. Liszunova révén ismét az oroszokhoz került az előny, de Illés Anna a lehető legjobbkor szerezte meg első gólját az összecsapáson, így ismét egál lett. Megrekedt mindkét csapat támadójátéka ezután, az oroszok kapufáig jutottak csak, ellenünk pedig kontrát fújtak. A negyed végén kettős emberelőnyben visszavettük a vezetést: Antal Dóra bombázott a rövid felsőbe közelről, a bal oldalról. Prokofjeva két másodperccel a vége előtt az egekbe ugrasztotta a magyarok vérnyomását, ejtése a kapufáról a képzeletbeli gólvonalra esett – de onnan nem jutott tovább, így előnyről várhattuk a záró negyedet. (9–8)

Orosz találattal kezdődött az utolsó játékrész, Bujka kiállítása után Glizina megszerezte negyedik gólját a mérkőzésen. Sokáig nem örülhetett ellenfelünk, Illés Anna ugyanis a bal oldalról a rövidbe vágte a labdát, újra vezettünk. Czigány Dóra középről lőtt hatalmas gólt, a jobb oldali kapufáról vágódott be a hálóba a labda, kettő ide! A negyed felénél Szűcs Gabriellát kiállították, az oroszok időt kértek – érezték, hogy ezen a támadáson sok múlhat. De tudta ezt a magyar csapat is, Glizina lövését a kapuban álló Takács Orsolya blokkolta! Egy kontra után közelebb tudtak zárkózni az oroszok, Liszunova kapufája után Prokofjeva szemfülesen összeszedte a kipattanót, és közelről a hálóba pofozta. Kétgólos előnyünk elolvadt a végére, Glizina ötödször vette be Kasó Orsolya kapuját. Alig egy perccel a vége előtt visszavettük a vezetést, Keszthelyi ötméteresből volt eredményes. Elképesztő jelenetek zajlottak az utolsó másodpercekben, az oroszok emberfórt kaptak, Prokofjeva pedig épp a dudaszó előtt centerből kiegyenlített. Jöhettek az ötméteresek! (12–12)

A magyar kapuban Gangl Edina váltotta Kasót, az oroszok kezdték az ötöspárbajt: Boriszova a jobb felső pattintott, Bujka Barbara pedig a bal alsót választotta a túloldalon. A második sorozatban Liszunova és Kisteleki is biztosan lőtt a hálóba, csakúgy, ahogyan a harmadikban Karimova és csapatkapitányunk, Keszthelyi. A negyedik párban Prokofjeva és Czigány Dóra is a felsőbe pattintott, így az utolsó sorozatra maradt a döntés. Glizina nem hibázott, ahogy Antal Dóra sem, így folytatódhatott a párbaj, az első rontásig. Boriszova másodjára is jól lőtt, Bujka szintén a bal felsőbe vágta a labdát. Liszunova sem tette meg a szívességet, hogy ront, Kisteleki Hanna viszont hibázott, így Oroszország lett a bronzérmes, Magyarország a negyedik helyen zárt.

„Emberhátrányos védekezésben a rossz kéz oldalán volt egy játékosuk, akire készültünk, de igazából ő vert meg minket, nem tudtuk semlegesíteni. Én úgy látom, ezen ment el a meccs, nem az utolsó másodpercekben – utalt az öt gólt szerző Glizinára Bíró Attila szövetségi kapitány a mob.hu-nak. – Ő nem volt ott az Európa-bajnokságon, de láttuk az olimpián minden meccsen, kielemeztük, egyszerűen nem értünk ki rá. A végén két megoldás lett volna, de Czigány Dóra a harmadikat választotta, ami nem volt a legszerencsésebb, de nem fognám rá az egészet, mivel fiatal, kevés ilyen légkörű mérkőzést játszott. A hátrányt is ki lehetett volna védekezni, a maradék támadóidőt ki akartuk játszani végig, ami sikerült is, csak utána bedobtuk középre a labdát.”

Az ötméteresekre kapust cserélt a kapitány, Kasó helyére Gangl érkezett a kapuba. „Bíztam a lövőkben, hatot be is lőttünk, egyet azért meg kellett volna fognia a kapusunknak. Próbáltam visszacserélni, de nem volt szerencsénk – indokolta döntését Bíró. – Pozitívan tekintek vissza az elmúlt időszakra, ott vagyunk az olimpia legjobb négy csapata között. Ugyanakkor keserű ez a szőlő, hiszen szinte már a kezünkben volt a bronzérem. Az oroszok megérdemelten lettek bronzérmesek. Fájó tanulság, sajnálom a lányokat, mert nagyon sokat tettünk azért, hogy idáig eljussunk. A második félidőben komoly erőket mozgósítottunk, megfordítottuk a meccset, helyenként gyönyörű játékkal, de sajnos ilyen a női vízilabda.”

A magyar női vízilabda-válogatott negyedik olimpiáján sorozatban harmadszor lett negyedik.

(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter)