Női tőr Vk, Budapest - Knapek a negyeddöntőig menetelt

Női tőr Vk, Budapest - Knapek a negyeddöntőig menetelt

2013. 02. 09.
Megosztás

Knapek Edina hatodik, Varga Gabriella pedig tizennegyedik helyen végzett a női tőrözők budapesti Világkupa-versenyén.

A 15 hazai induló közül hét került fel a péntek-szombati egyéni verseny főtáblájára, közülük négy - Mohamed Aida, Varga Katalin, Czeglédy Edina és Lupkovics Dóra - az első asszójában vereséget szenvedett. Kreiss Fanny egy körrel később fejezte be szereplését, Varga Gabriella a legjobb 16-ig, Knapek pedig a negyeddöntőig jutott.

Knapek az első fordulóban olasz tőröző ellen nyert, Stefania Stranierót öttusnyi különbséggel verte, majd meglehetősen hosszúra nyúlt asszóban a tunéziai Ines Boubakrinál is jobbnak bizonyult. Harmadik összecsapásán a lengyel Martyna Synoradzkával szemben is folytatta azt a türelmes vívást, amely addig eredményre vezetett. A második három perc elején még csak 3-2-re vezetett, de aztán szépen lassan elhúzott, s végül jelentős különbséggel nyert, igaz, meg is dolgozott érte. A négyes döntőbe jutásért Inna Deriglazovát kellett volna legyűrnie, de a jóval magasabb orosz tőröző - aki tavaly csapatban olimpiai ezüstérmes volt - határozottabban és pontosabban vívott, így ő folytathatta szereplését.

"Egy-másfél hete betegséggel küszködök, hol lázas voltam, hol köhögtem, úgyhogy tisztában voltam vele, hogy erővel nem tudom legyőzni ellenfeleimet, csak úgy nyerhetek, ha türelmes vagyok és technikailag kerülök föléjük" - értékelt Knapek az utolsó párharca után. "Az első három asszóban ez bejött, az orosz tőröző viszont bedarált. Ő eleve ilyen, általában az erejével, harcosságával nyer, ráadásul én ma fizikálisan gyenge voltam. Ezzel együtt jó eredmény, amit elértem, talán két éve voltam legutóbb nyolc között Világkupán."

Varga ukrán ellenfelet győzött le ráhangolódásként, majd a Londonban olimpiai aranyérmes, 2010-ben világ-, 2011-ben pedig Európa-bajnok Elisa Di Francisca ellen is nyert. Nagyon bátran kezdett a lényegesen esélyesebb olasz tőrözővel szemben, 3-0-ra elhúzott, majd a folytatásban sem lankadt, szép egylámpás találatokat ért el, többnyire két-három találattal vezetett, de volt hogy öttel is. Az első három perc után 9-5 volt az állás a javára, a vége pedig sima öttusos győzelem lett. A következő asszó viszont már nem sikerült ilyen jól a számára, őt is orosz tőröző, Julija Birjukova állította meg, akivel szemben 10-12-ig tudott versenyben maradni a továbbjutásért.

A Vk-n 26 ország 124 vívója indult.
A budapesti Világkupa-sorozat vasárnap a csapatversennyel fejeződik be, Kreiss Gábor fegyvernemi vezető a Knapek Edina, Mohamed Aida, Varga Katalin, Varga Gabriella összeállítású válogatottat jelölte.

Eredmények:

a 64 között:
Knapek Edina-Stefania Straniero (olasz) 15-10
Varga Gabriella-Katerina Csencova (ukrán) 14-9
Kreiss Fanny-Anasztaszija Moszkovszka (ukrán) 15-12
Diana Jakovleva (orosz)-Mohamed Aida 12-11
Carolin Golubytski (német)-Czeglédy Edina 14-12
Olga Lelejko (ukrán)-Varga Katalin 13-10
Julija Birjukova (orosz)-Lupkovics Dóra 15-6

a 32 között:
Knapek-Ines Boubakri (tunéziai) 14-11
Varga G.-Elisa Di Francisca (olasz) 15-10
Corinne Maitrejean (francia)-Kreiss 15-9

a 16 között:
Knapek-Martyna Synoradzka (lengyel) 13-7
Birjukova-Varga G. 15-10

a negyeddöntőben:
Inna Deriglazova (orosz)-Knapek 15-6

az elődöntőben:
Deriglazova-Errigo 15-13
Korobejnyikova-Thibus 15-9

a döntőben:
Deriglazova-Korobejnyikova 15-13

A végeredmény: 1. Inna Deriglazova, 2. Larisza Korobejnyikova, 3. Ysaora Thibus és Arianna Errigo, ...6. Knapek Edina, ...14. Varga Gabriella, ...29. Kreiss Fanny, ... 34. Mohamed Aida, ...36. Varga Katalin, ...53. Lupkovics Dóra, ...56. Czeglédy Edina

(MTI)