Európa legjobb női pólósai mérkőznek Egerben

Női vízi ob I: nagy hajrá, előnyben az Eger a döntőben

2013. 05. 13.
Megosztás

A ZF-Eger hosszabbítás után 9–8-ra nyert a vendég Hungerit-Szentesi VK ellen a női vízilabda ob I döntőjének első mérkőzésén.

A címvédő ZF-Eger hazai pályán hosszabbításos csatában előnyt szerzett a Szentes ellenében a három győzelemig tartó bajnoki döntő nyitányán. A Bajnokok Kupájában elszenvedett két vereségen túltette magát az egri együttes és javuló játékkal rukkoltak ki az első két negyedben. Centerposzton öldöklő csata folyt mindkét kapu előtt. Ötméteresekből sem volt hiány, a gólok majdnem fele büntetőből született. A szentesiek 3 gólos hátrányból sem adták fel, 5–2-ről felzárkóztak 5–5-re. Hosszú egri gólcsend következett .a vendégek félidőben beállt cserekapusa Nalpanti jól állta útját az egri próbálkozásoknak. A Szentes jól védekezett három perccel a rendes játékidő vége előtt. Győri Eszter szép ejtéssel kiegyenlített. Belelkesedett a vendégcsapat, támadásban leblokkolt a hazai gárda. Keszthelyi Rita szabaddobásból törte meg a 14 perces gólcsendet, Újabb büntetőgóllal, Miskolczi révén alakult ki a 6–6-os eredmény, ami a hosszabbítást jelentette. A ráadásban Czigány Dóra megpattanó átlövése átvánszorgott a gólvonalon. Miskolczi azonnal válaszolt. A hosszabbítás második félidejét Kaszthelyi két átlövésből szerzett találata tette kedvessé az egri szurkolók számára. Gémes még szépített, de Kotova ejtése az utolsó másodpercben a kapufa tetejéről pattant tovább. Izgalmas párharc várható a folytatásban is.

Mestermérleg

Kelemen Attila:
Nem az edzői álmok egyike volt a mérkőzés, de a végére sikerült jól ébredni . Számunkra mumus a Szentes. Az volt a legfontosabb, hogy az első mérkőzést megnyerjük. Nagy eredménynek tartom, hogy a görcsös játékunk után sikerült a hosszabbításban a magunk javára fordítani az összecsapást.
Zantleitner Krisztina:
Az elején nem találtuk a helyünket, de 5–2-ről sikerült talpraállnunk. A csereként beállt görög Stefania Nalpanti jó teljesítményével stabilabb lett a védekezésünk. iNem jó érzés hosszabbításban egy góllal veszteni, de ilyen a sport, kedden javíthatunk. Ha győzni akarunk kevesebbet kell hibáznunk.

Vodafone női OB I. Bajnoki döntő 1. mérkőzés
ZF-Eger–Hungerit Szentesi VK 9–8 (2–1, 3–1, 0–1, 1–3, 1–1, 2–1) – Hosszabbítás után, Eger, Bitskey-uszoda, 400 néző. Vezette: Marjay, Dodog.
ZF-Eger: GANGL – CZIGÁNY 3, Zajácz, Somhegyi 1, Antal 1, KESZTHELYI i 4, Pengő. Cserék: Pócsi, Veréb, Vályi
Szentes: Gundl – MISKOLCZI 3, Hevesi 1, Muscgrove, Kotova, GÉMES 2, Kövér-Kis. Cserék: NALPANTI (kapus) Győri 2, Kádár, Rácz
Gól - emberelőnyből: 4/2, ill. 6/1. Ötméteresből: 3/2, ill. 3/3.
Kipontozódott: Vályi (38.)
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a ZF-Eger javára.

(Forrás: NSO)