Northug és Kowalczyk nyerte a drammeni sprintet

Northug és Kowalczyk nyerte a drammeni sprintet

2013. 03. 14.
Megosztás

A norvégiai Drammenben a férfiak és a nők klasszikus stílusú sprintversenyével folytatódott a sífutók világkupa-sorozata.

A győzelmet előbbieknél a norvég Petter Northug, utóbbiaknál pedig a lengyel Justyna Kowalczyk szerezte meg.

A hölgyeknél a betegsége miatt hiányzó Marit Björgen távollétében Kowalczyk volt az egyértelmű favorit. Az elején gyorsan az élre is állt, s olyan tempót diktált, amivel csak a norvég Weng tudta tartani a lépést. Egy dolog azonban lépést tartani, egy másik pedig megelőzni. Na, ez már túl nagy falat volt a norvégnak, aki mögött honfitársa, Ingvild Flugstad Östberg lett a harmadik. A lengyel viszont mostani győzelmével megnyerte az idei összetett világkupát.

A férfiak döntőjébe három hazai versenyző mellett a világbajnok orosz Nyikolaj Krjukov, a kazah Alekszej Poltoranyin, valamint a kisebbik Cologna-testvér, Gianluca jutott be. Itt a kazah állt az élre, s vele meg Northug tudott tartani. Ő viszont el tudott menni a célegyenesben a riválisa mellett, ráadásul úgy, hogy mind a négy futamban csak páros botozással haladt. A harmadik a világbajnok Krjukov lett. Ráadásul mostani sikerével a norvég 23 pontra megközelítette a világkupában éllovas svájci Dario Colognát.

Sífutó-vk, Drammen (Norvégia)

FÉRFI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS): 1. Petter Northug (norvég) 2:45.0, 2. Alekszej Poltoranyin (kazah) +2.1, 3. Nyikolaj Krjukov (orosz) +4.9
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Dario Cologna (svájci) 1173, 2. Petter Northug (norvég) 1150, 3. Alekszandr Legkov (orosz) 1066

NŐI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS): 1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 3:14.3, 2. Heidi Weng (norvég) +0.9, 3. Ingvild Flugstad Östberg (norvég) +2.0
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 1778, 2. Therese Johaug (norvég) 1097, 3. Kikkan Randall (amerikai) 1054

(Forrás: NSO)