Növekvő érdeklődés a téli olimpiai játékok iránt, 6 pályázó a 2022-es játékokra

Növekvő érdeklődés a téli olimpiai játékok iránt, 6 pályázó a 2022-es játékokra

2013. 11. 15.
Megosztás

Jelentős növekedés mutatható ki a Téli Olimpiai Játékok rendezésének jogára való jelentkezésében – kétszer annyi a jelentkező a 2022-es játékokra, mint az azt megelőzőre.

Hat város adta le a pályázatát, amelyek mind a november 14-i határidő előtt meg is érkeztek. A hat város pedig: Almaty (Kazahsztán), Peking (Kína), Krakkó (Lengyelország), Lviv (Ukrajna), Oslo (Norvégia) és Stockholm (Svédország).

A mezőny erőssége – amelyben mind a tradicionális, mind pedig a feltörekvő téli sportpiacok jelen vannak – is azt mutatja, hogy egyre növekvő az érdeklődés a játékok és az azzal járó hosszú távú hasznok, valamint az olimpiai örökség iránt.

„Örömteli számomra, hogy hat város is pályázik a 2022-es játékok rendezési jogára. – nyilatkozta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. – Ezek az országok és támogatóik egyértelműen érzékelik, hogy milyen hasznot hozhat egy rendezés az adott ország régiójának. Bár legfőképpen a rendező országok érzékelhetik ezeket a hosszú távú hasznokat, több olyan országban is érzékelhetők a pozitív változások, amelyek nem nyerték el a rendezés jogát.”

A NOB által, a jelentkező városok részére nyújtott segítség részeként, a hat pályázó város küldöttjeit meghívták egy lausannei szemináriumra, 2013. december 4-e és 6-a között és részt vehetnek egy megfigyelő programba a 2014-es Sochi Téli Olimpián.

Az országos olimpiai bizottságoknak november 14-e, éjfél volt a határidő, hogy leadják a pályázást a NOB-nál, amik megfeleltek a NOB előírásainak és elvárásainak, amiket a NOB végrehajtó bizottsága még 2010-ben határozott meg. Miután megfeleltek ezeknek az előírásoknak, a hat város belépett az két lépéses technikai analízis első fázisába, amelynek a csúcspontja a 2022-es rendezés győztesének a bejelentése lesz, a 2014. július 31-i, Kuala Lumpur-i NOB ülésen.

Az első fázis végén, egy NOB munkacsoport szakértő értékelését követően, a NOB végrehajtó bizottsága kiválasztja azokat a városokat, amelyek majd beléphetnek a második fázisba.

A jelentkezés benyújtását követően – ami az olimpiai projekt teljes körű tervezete – egy, a NOB által kijelölt értékelő bizottság meglátogatja az adott várost és segít elkészíteni egy technikai kockázat értékelést, amely segítséget nyújt a NOB tagoknak a döntés meghozatalában. Ezt a jelentést a NOB tagok majd egy kétnapos eligazítás előtt kapják meg, amelyen személyesen tehetnek fel kérdéseket a rendező városok küldötteinek.

Összhangban a NOB átláthatóság melletti elkötelezettségének, a 2022-es pályázatokkal kapcsolatos minden dokumentum hozzáférhető a www.olympic.org honlapon.

A 2022-es rendezés pályázatainak a határidei:

Első fázis:

- Jelentkezési határidő – 2013. november 14

- Jelentkező városok szemináriuma – 2013. december 4-6

- Sochi Téli Olimpiai Játékok megfigyelési programja – 2014. február 7-23

- A jelölt városok kiválasztása – NOB végrehajtó bizottság – 2014. július 8-9

Második fázis:

- NOB értékelő bizottságok látogatása – 2015. február-március

- Értékelő bizottságok jelentése / Jelölt városok kikérdezése – 2015. május-június

- A 2022-es rendezési jogot elnyerő város kiválasztása – Kuala Lumpur – 2015. július 15.

(Forrás: olympic.org)