Növelte előnyét a Szocsiban duplázó Stoch

Növelte előnyét a Szocsiban duplázó Stoch

2014. 03. 05.
Megosztás

A finnországi Koupióban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A keddi versenyt a lengyel Kamil Stoch nyerte meg a német Severin Freund és a norvég Anders Bardal előtt.

Az első sorozatot követően is Stoch vezetett már egy 126 és fél méteres ugrással, s egy ponttal előzte meg a nála fél méterrel távolabb jutó Freundot, míg a sorozat leghosszabb ugrását a harmadik finn Ville Larinto produkálta, aki 129 méterig szállt. A különböző kompenzációk miatt azonban az ő hátránya már három és fél, a negyedik helyen Bardalnak pedig öt és fél pont volt a hátránya.

Amikor a norvég a második sorozatban sorra került, akkor az összetett világkupa második helyén álló szlovén Peter Prevc vezetett, a sorozat leghosszabb ugrása viszont az osztrák Michael Hayböck nevéhez fűződött, aki 128 és fél méterig repült, aki a 11. helyről végül a hatodikra jött fel.

Bardal 127 és fél méterrel azonban átvette a vezetést és Larinto ugrása után már a dobogós helye is biztos volt, mert a finn ezúttal csak 108 méterig jutott, s így végül a harmadikról a huszonegyedikig csúszott vissza. Freundnek 125 méter is elég volt az első helyhez, de a győzelemhez nem, mert az Stoché lett, aki 126 és fél méterig repült, így a vasárnapi lahti győzelme után ismét a dobogó tetejére állhatott, s az összetett világkupában is tovább növelte előnyét.

Eredmények:
1. Kamil Stoch (lengyel) 262,7 pont (126,5 m/126,5 m), 2. Severin Freund (német) 258,9 (127/125), 3. Anders Bardal (norvég) 257,6 (123/127,5)

A vk állása 24 verseny után (még 4 van hátra):
1. Stoch 1231 pont, 2. Peter Prevc (szlovén) 1128, 3. Freund 987

(Forrás: NSO)