Nyílt nap a TF-en

Nyílt nap a TF-en

2014. 01. 10.
Megosztás

Nyílt napot tartanak szombaton a TF-en, hivatalos nevén a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, az Alkotás utcai Új épületben.

A 10 órakor kezdődő eseményen - a tanintézmény tájékoztatása szerint - egyebek mellett a képzésekről, a szakokról hangzanak el tájékoztatók, s terveznek interaktív beszélgetéseket olimpikon hallgatókkal.

"A TF olyan hasznos útravalót ad egy edző számára, amely a későbbiek folyamán a szakmában nagyon jól hasznosítható" - nyilatkozott a nyílt nap kapcsán az MTI-nek Kiss László mesteredző, az úszók szövetségi kapitánya. Hozzátette, hogy megítélése szerint az edzéselmélet elsajátítása mellett érdemes kiemelten foglalkozni olyan egyéb kulcsfontosságú sporttudományi területekkel is, mint a sportpszichológia, a sportegészségügy, a pedagógia, mivel ezek a tudományágak is kiemelten fontosak a kimagasló eredmények elérésében.

Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, a tavaly világbajnokságot nyert férfiválogatott szövetségi kapitányának az a véleménye, hogy a tapasztalatokat muszáj tanulmányokkal is alátámasztani. "Ezért én is a TF padjait koptattam, amivel megalapoztam az edzői pályámat. Nem olyan régen a Magyar Vízilabda Szövetség elindította a licencképzést, amelyben természetesen TF-es szakemberek is segítenek minket abban, hogy továbbra is magas színvonalú legyen a képzés, és így a leendő szakemberek segítségével a magyar vízilabda a nemzet egyik büszkesége maradhasson" - mondta.

Mocsai Lajos egyetemi docens, európai mesteredző, az Eb-re készülő férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya több mint három évtizede foglalkozik a TF tanáraként edzőképzéssel és az edzői munka gyakorlásával. "Számomra kiemelten fontos a TF képzési és elméleti hátterének összekapcsolása a nemzetközi szintű gyakorlattal, versenyzéssel. Az edzői munkát a tehetséggondozás, a tehetségfejlesztés legszebb pedagógiai területének tekintem" - jelentette ki.

Storcz Botond olimpiai bajnok kajakozó, jelenleg szövetségi vezetőedző arra helyezte a hangsúlyt, hogy a sportszakmai ismeretek mellett a pedagógia, a pszichológia, a dietetika, a teljesítménydiagnosztikára fókuszáló sportélettan, illetve a menedzsment tudásanyag is nélkülözhetetlen a hosszú távú sikerességhez. "Ezt a komplex tudásbázist Magyarországon a TF biztosítja a legmagasabb szinten, és ezzel évtizedek óta hozzájárul a magyar sport páratlan eredményességéhez. A londoni olimpiai sikerek után egyértelmű lett számomra: a sportolók hozzásegítése életük nagy céljához legalább akkora örömöt tud adni, mint amikor valaki versenyzőként ér el sikereket" - fogalmazott Storcz.

(Forrás: MTI)