Nyolc egyetemi sportegyesület a MOB-konzultáció középpontjában

Nyolc egyetemi sportegyesület a MOB-konzultáció középpontjában

2013. 12. 13.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság az olimpiai sportágakkal folytatott egyeztetésekhez hasonlóan a diák- és hallgatói sport előirányzat támogatásban részesülő szervezeteivel is szeretne konzultálni a sportegyesületek szakmai programját illetően.

A MOB munkatársai, Győrfi János osztályvezetővel ennek jegyében ültek asztalhoz az egyetemi sportegyesületek képviselőivel, csütörtökön. A főbb témák a 2013. év eseményei és a 2014. év szakmai tervei voltak.

A megbeszélésen többek között szó esett az egri és debreceni jelentős pályázati fejlesztésekről és annak egyetemi sportra gyakorolt hatásáról, a sportstratégiai intézkedések helyi hatásairól.

A felszólalók között dr. Sós Csaba, a Magyar Testnevelési Egyetem képviseletében kifejtette többek közt a sportlétesítmény-fejlesztés fontosságát, és a folyamatok segítésének lehetséges útjait. Dr. Gál László a szombathelyi értékek, eredmények és problémák ismertetése mellett a sportszakemberképzés és -továbbképzés széles kontextusában helyezte el az egyetemi sportklubok jelenlegi helyzetét és lehetséges feladatait.

"Az értékes megbeszélés zárta a 2013 őszén zajló MOB-tagozatok közötti koordinációs osztályának őszi tárgyalási sorozatát. Minden évben hasonló időpontokban fognak megismétlődni az - ez évi tárgyalásokhoz hasonlóan - éves szakmai megbeszélések, ahol pontos vissza- és előretekintések kertében kerülnek szakmai elemzésre az elért eredmények, a felvetődő problémák és elvégzendő feladatok" - magyarázta Győrfi János.

Meghívottak: Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete, Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület, Nyíregyházi Főiskola Sportegyesülete, Eszterházy Károly Főiskola Diák- és Szabadidősport Club (Eger), Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, Pécsi Egyetemi Atlétikai Club, Universitas Sport Club (Szeged), Debreceni Egyetemi Atlétikai Club.