Nyolc projekt a vívók sportágfejlesztésében

Nyolc projekt a vívók sportágfejlesztésében

2014. 07. 02.
Megosztás

A vívókkal folytatódott a kiemelt sportágfejlesztésben érintett sportágak konzultációs sorozata szerdán a MOB székházában. A sportág vezetői az elmúlt hónapok sportszakmai eredményei közt nyolc projektről adtak számot.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke bevezetőjében azt emelte ki, a támogatás és a programok hozadékaként sokkal többen találkoztak a sportággal a közelmúltban, mint az azt megelőző időszakban. Újraéledtek a vidéki klubok, megnövekedett a sportolók és az együttműködő iskolák létszáma.

A projektek az állami támogatásnak köszönhetően, összesen több mint 214 millió forintból valósulnak meg. Az egyik legfontosabb célkitűzés a létszám emelése.

A sportágfejlesztési beszámolóból kiderült, a projektek kiterjednek az élsportolók, utánpótláskorúak versenyeztetésére, sportolók, edzők, sportszakemberek díjazására, iskolai vívásra, egyesületek, műhelyek támogatására és fogyatékkal élők eszközbeszerzésére (pl. kerekesszékes pást, partnerszék).

A vívóelnök arról is adott tájékoztatást, megkereste őt a paralimpiai bizottság elnöke, akivel annak lehetőségéről beszéltek, a szövetség átvenné a kerekesszékes vívást a fogyatékkal élő sportolók olimpiai bizottságától. Az MVSZ elkötelezett a tekintetben, hogy az épek és a fogyatékkal élők integráltan legyenek kezelve.

A megbeszélésen elhangzott, a megnövekedett munkák elvégzésére a szövetség növelte irodája dolgozóinak létszámát. A válogatott versenyzők közül többen tudtak külföldre utazni világkupákra, Grand Prix-re, ez is előrelépés.

Az iskolai vívás sikertörténet - hangzott el. A program által megduplázódott a vívók száma, jelenleg 1621 általános iskolás fiatal vív országszerte 26 egyesület által, 57 iskolában tartott órákon és szakkörökön.

A sportágfejlesztési támogatások egy másik, hosszú távú célja, hogy az egyesületek létesítményviszonyai rendeződjenek. A szakmai anyagból kiderült, három szakosztály rendelkezik saját vívóteremmel, általában bérleményekről van szó, melyek az adott önkormányzat tulajdonát képezik.

Egyesületi vagy műhelytámogatásban 70 klub részesül. Az eszközbeszerzések pástvezetékre, dobra, több fegyvernemes találati jelzőre, fegyverekre és ruházatra irányulnak.

Az edzők közül 24-en tagjai a MOB Kiemelt Edző Programjának, a versenyzők jelentős része a Héraklész Bajnok- vagy Csillagprogramnak a kedvezményezettje.

Az eseményen a MOB vezető munkatársai mellett jelen volt többek közt Szabó Bence, a MOB főtitkára és Fábián László sportigazgató, Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó, valamint dr. Nébald György, az EMMI főosztályvezetője.

(MOB/VF)