Nyolc új taggal bővülhet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság

Nyolc új taggal bővülhet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság

2016. 06. 06.
Megosztás

Nyolcan pályáznak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagságára – adta hírül hivatalos közleményben a szervezet.

A végrehajtó bizottság nyolc leendő tagot javasol a NOB-nak a 129. kongresszuson, melyre a nyári olimpia helyszínén, Rióban kerül sor augusztus másodika és negyedike között, valamint augusztus 21-én. A jelölteket – akik tapasztalatára szüksége van a NOB-nak – már egy új, az Agenda 2020-ban is meghatározott szisztéma alapján választották ki, az etikai bizottság hozzájárulásával.

A nemek közötti egyenlőséget erősítvén négy férfit és ugyanennyi nőt jelöltek. Az új tagok felvételével már 99-re nőne a tagok száma. A NOB tájékoztatása szerint további kandidálók várhatóak a 2017-es limai kongresszuson is, őket a riói olimpia után jelölhetik a nemzetközi sportszövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok.

„A nyolc jelölt, akiket a NOB következő kongresszusán tagnak javasolunk, mindegyike kiemelkedő szakmai tudással rendelkezik a saját szakterületén, sokat segíthetnek nekünk – mondta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach. – Az Agenda 2020 előírásainak megfelelően lettek kiválasztva, komoly erősítést jelentenének szervezetünknek.”

A JELÖLTEK
Sari Essayah (finn nő, olimpikon gyalogló, a Finn Kereszténydemokrata Párt elnöke)
Ivo Ferraini (olasz férfi, olimpikon bobos, a Nemzetközi Bob és Szánkó Szövetség elnöke)
Luis Moreno (kolumbiai férfi, az Inter-American Development Bank elnöke)
Auvita Rapilla (pápua új-guineai nő, a Pápua Új-Guineai Olimpiai Bizottság főtitkára)
Anant Singh (dél-afrikai férfi, filmproducer)
Tricia Smith (kanadai nő, olimpikon evezős, a Kanadai Olimpiai Bizottság elnöke)
Karl Stoss (ausztriai férfi, az Osztrák Olimpiai Bizottság elnöke)
Nita Ambani (indiai nő, a Reliance Foundation alapítója)

(MOB, fotó: olympic.org)