OB Százhalombatta: Cseh és Verrasztó két-két diadala rövidpályán

OB Százhalombatta: Cseh és Verrasztó két-két diadala rövidpályán

2013. 11. 16.
Megosztás

Cseh László és Verrasztó Evelyn két-két elsősége jelentette a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság második napjának fénypontját. Cseh egy harmadik aranyat is szerezhetett volna, de délelőtt kizárták 100 vegyesen. Ezt leszámítva jó napja volt a Kőbánya SC-nek: öt elsőséget szereztek.

A szövetség honlapján, a MÚSZ TV által élőben közvetített esemény középső napjának első bajnoki címét Cseh László szerezte ötven pillangón, aki aztán a nap slágerszámában, kétszáz pillangón is győzött. Parádés mezőny gyűlt össze, hiszen Biczó Bence, Pulai Bence és Verrasztó Dávid is az üldözők táborát erősítette, ám Csehnek ezen a napon egyikük sem lehetett ellenfele: egy teljes másodperccel volt gyorsabb Biczónál és a többieknél. Száz vegyesen ugyanakkor nem állhatott rajthoz: a délelőtti előfutamokban saját bevallása szerint annyira belefeledkezett a hátúszás delfinezésébe, hogy túl későn jött ki a víz alól, és nem volt visszaút: kizárták.

Távollétében az ifjú Mészáros Márk nyerte ezt a számot, míg a száz mellen Financsek Gábor győzött – a férfiak többi versenyében szintén a Kőbánya klasszisai győztek, hiszen 100 gyorson az újból régi önmagára emlékeztető Kozma Dominik, 200 háton pedig az egyeduralkodónak számító Bernek Péter tarolt. A Turi-tanítványok közül Szilágyi Liliána (a képen) is „szállított”: száz pillangón nem talált legyőzőre az ifjúsági világbajnokság ezüstérmese.

A hölgyek viadalain azért inkább a Jövő SC-Veolia dominált: Verrasztó Evelyn egészen jó, a nap egyetlen, a FINA-táblázaton 900+ pontos időeredményével nyert 200 gyorson, majd 100 vegyesen is igazolta, hogy végre ismét régi önmagához méltó formában úszik.

Az új hullám is remekül teljesített, hiszen Joó Sára 50 háton, Sztankovics Anna 50 mellen, Sebestyén Dalma 200 mellen, Kiss Nikoletta pedig – a betegségéből még felépülőfélben lévő Kapás Boglárka távollétében – 800 gyorson zárt az élen.

Az ob zárónapján a döntők – az esti, a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának megnyitó ünnepsége miatt – 15 órakor kezdődnek. Természetesen ezek a finálék is élőben lesznek láthatók a MÚSZ TV-ben.

Nyilatkozatok

Cseh László, az 50m és a 200m pillangó győztese
„Ez nagyon jó úszás volt, élveztem, és szerintem kétszáz pillén ezen a bajnokságon sohasem úsztam ennyire jó időt, még amikor cápadresszben mentem, akkor sem. Ha azt veszem, hogy a fordulóim nem voltak teljesen jók, akkor abszolút bizakodhatok, úgy gondolom. Sajnálom, hogy száz vegyesen hibáztam délelőtt, annyira jól ment háton a delfinezés, hogy kicsit belefeledkeztem, későn jöttem ki, emiatt kizártak – szívesen megnéztem volna, mit tudok élesben ezen a távon, de így sem bánkódom.”

Verrasztó Evelyn, a 200m gyors és 100m vegyes győztese
„A kétszáz különösen tetszett, jó volt az idő, jól is éreztem magam. Úgy tűnik, végre sikerült minden rosszat magam mögött hagynom. Ez jó jel, 2009-ben is azután tudtam eredményesen úszni, hogy a római világbajnokság rosszul sikerült. Ez a mostani azért jóval mélyebb gödör volt, jóval nagyobb pofonból kellett felállnom, hiszen 2012-ben minden rosszul sült el. Én viszont olyan vagyok, hogy hamar magam mögött tudom hagyni a rosszat. Már rég nem rágódom semmin, az úszásra tudok koncentrálni ismét, és ez talán már látszik is.”

Szilágyi Liliána, a 100m pillangó győztese
„Szerintem elég jól ment, bár természetesen van még min javítani. Az idő nagyjából stimmelt, az úszás is úgy ment, ahogy terveztem, de az edzőtáborban azért még kell javulni egy-két másodpercet.”

Bernek Péter, a 200m hát győztese
„Az a fontos, hogy sikerült jobbat úszni, mint tavaly ilyenkor – ez mindenképpen jó jel. Aztán az edzőtáborban még javítunk a fordulókon, és akkor fog igazán összeállni az úszás. Most az is baj volt, hogy nem volt ott a mezőnyben Balog Gabi, aki azért nyomás alá tudja tenni az embert – így viszont szinte nincs is, ami arra késztesse, hogy igazán meginduljon a második száz méteren.”

Kozma Dominik, a 100m gyors győztese
„A győzelem mellett annak örülök, hogy nem igazán éreztem fáradtságot a verseny végén. Ez tetszett, mert van remény arra, hogy jól fogom bírni a kétszázat is szombaton. Most az számít elsősorban, mert arra szeretném helyezni a fő hangsúlyt.”

Rövidpályás ob, 2. nap – a bajnokok

Férfiak
100m gyors: Kozma Dominik (Kőbánya SC) 48.61
200m hát: Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:51.90
100m mell: Financsek Gábor (Pécsi Sport) 59.37
50m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 23.61
200m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 1:53.47
100m vegyes: Mészáros Márk (Budafóka) 55.25

Nők
200m gyors: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) 1:54.94
800m gyors: Kiss Nikoletta (UTE) 8:39.67
50m hát: Joó Sára (A Jövő SC-Veolia) 28.57
50m mell: Sztankovics Anna (UTE) 31.83
200m mell: Sebestyén Dalma (Hullám ’91) 2:28.94
100m pillangó: Szilágyi Liliána (Kőbánya SC) 58.12
100m vegyes: Verrasztó Evelyn (A Jövős SC-Veolia) 1:00.43

(Forrás: úszó szövetség)