Rio előtt egy évvel őrségváltás a bokszolóknál

Rio előtt egy évvel őrségváltás a bokszolóknál

2015. 08. 04.
Megosztás

Augusztus 6. és 16. között rendezik a bulgáriai Szamokovban az ökölvívók Európa-bajnokságát. A kontinensviadal egyben világbajnoki kvalifikációs verseny is.

Súlycsoportonként a legjobb 6 öklöző indulhat az október 5-18. között Dohában rendezendő világbajnokságon, melyről meg lehet szerezni a riói részvétel jogát. Öt súlycsoportban 3, 2-2 súlycsoportban 2 illetve 1 öklöző kvalifikálhat a vb-ről az olimpiára. Ezért kiemelten fontos az idei kontinensviadal. Az Eb-re minden súlycsoportban tervezték magyar öklöző indulását, de az utolsó pillanatban a névsor 8-ra csökkent.



"A szupernehézsúlyú Bernáth István megélhetési problémáira hivatkozva egy héttel az utazás előtt jelentette be, hogy felhagy az ökölvívással " – mondta az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.

"Fájdalmasan érint bennünket a döntése, mivel az olimpiai kvalifikációra is alkalmas versenyzőről van szó, illetve volt szó. Gyalázatosnak tartom azt, ahogy Harcsa Zoltánnal elbánt az AIBA most hétvégén érkezett határozata. Eszerint ugyanis – mint ahogy valamennyi a vb-re már kvalifikált európai öklöző - ő sem indulhat a vb-re kvalifikációló Európa-bajnokságon, hacsak nem mond le a korábban megszerzett vb-kvótájáról. Igen komoly hátrányok érik az ily módon pár nappal az Eb kezdete előtt 'kirostált' kitűnő versenyzőt, aki a csúcsformájához közelített a felkészülésében. Ettől függetlenül ott lesz velünk az Eb-n, hogy legalább a lelátóról térképezze fel a leendő ellenfeleit."

A szakvezetés végül a fiatalok mellett tette le a voksát, négy újonc szerepel az Eb-keretben. A legfiatalabb a 19 éves Csóka Nándor, 20-20 éves Herczeg Norbert, Gálos Roland és Sávoly Gergő.

Tőlük az elvárás "csak" annyi, hogy az azonos képességgel rendelkezőket verjék ki. A fő cél 1-2 érem begyűjtése és minél több kvalifikáció megszerzése a dohai vb-re.

"Egyfajta őrségváltás figyelhető meg a válogatottban, a bakui Európa Játékok óta több helyen változott a csapatnévsor. Az idei nemzetközi versenyek tapasztalatai alapján kirajzolódott, hogy a korábbiakhoz képest más stílusú ökölvívás hódít teret. A fejvédő levételével azt hittük, hogy finomabb lesz a bunyó, de látnunk kell, hogy ennek az ellenkezője igaz, egyre keményebb, erő-állóképességre épül a boksz. Gongtól gongig folyamatos akciózás, magas intenzitással, nagy ütésszámmal és persze erőteljes ütésekkel. Ez napjaink ökölvívása" – tette hozzá Kovács László szövetségi kapitány.

A csapat:

Ungvári István (49 kg), Csóka Nándor (52 kg), Herczeg Norbert (56 kg), Gálos Roland (60 kg), Nyéki Georgián (64 kg), Bacskai Balázs (69 kg), Harcsa Norbert (81 kg), Sávoly Gergő (91 kg).

A szövetségi kapitány beszélt a 8 induló öklözőről is.

Sávoly Gergő a fiatalos lendületére építhet, akár meglepetésember is lehet. Az Eb kezdete előtti napokban 28. születésnapját ünneplő Harcsa Norbert felkészülésében voltak hullámvölgyek az elmúlt időszakban, a kérdés nála az, hogy ezeket hogy sikerül kiküszöbölni. Ettől függ az eredményessége. Harcsa Zoltán mivel Bakuban már kivívta a vb-kvalifikációt, egy a napokban az AIBA-tól érkezett levél tanúsága szerint a vb-kvalifikációs Eb-n nem indulhat! Értetlenül állunk a határozat előtt, de tudomásul kell vennünk. Bacskai Balázs minden segítséget megkapott a szövetségtől, hogy sikerrel térhessen vissza a súlyába, ennél többet nem tehettünk érte, a meccseket neki kell nyernie. Nyéki Georgián lendületből, habitusból jó bunyós, majd most elválik, hogy ez Európában mennyit ér. Neki elsősorban taktikai érettség terén kell előre lépnie. Gálos Roland 20 éves, de már nagyon szépen halad előre, legutóbb a romániai nemzetközi tornát nyerte meg. Sajnos neki volt egy sérülése a jobb kezén és ezzel még mindig bajlódik, többfajta kezelést is kap. A versenyt tudja vállalni, de ennek a problémának a végére kell járnunk az ősz folyamán. Herczeg Norbert nagy reménység, junior Európa-bajnok, junior vb-2. Képességei alapján a felnőtt mezőnyben is eredményes lehet, bár a erő-állóképességén még nagyon sokat kell javítani, s ha itt előrelép, akkor az komoly biztonságérzetet hozhat a számára a szorítóban. Csóka Nándor még csak 19 éves, ő is az útkeresés időszakát éli, sok lehetőség rejlik benne. Korához képes nagyon is racionális ember, aki tudatosan végzi a munkáját. A 26 éves Ungvári Istvánnak megélhetési problémái miatt volt egy egy éves kiruccanása Németországba. Hazatérése után megpróbáljuk őt felzárkóztatni, nagyon sok képzéssel, kesztyűzéssel és versennyel találhatja meg önmagát, feltétlen formajavulást várok tőle."

(Forrás: MÖSZ-MOB, fotók: boxing.hu)