Ökölvívó junior Európa-bajnokság előtt

Ökölvívó junior Európa-bajnokság előtt

2013. 11. 06.
Megosztás

November 8-17-ig az oroszországi Anapa ad otthont az idei Férfi Junior Európa Bajnokságnak (15-16 évesek), melyen a magyar válogatottat Farkas József (a képen) vezetőedző irányítja.

Néhány héttel ezelőtt Kaposváron került sor az országos bajnokságra, ahol a fiatal versenyzők nagy számban indultak a négynapos megmérettetésen, amely nem titkoltan válogató viadal is volt az Európa-bajnokság előtt. A szakvezetés nem volt könnyű helyzetben a csapat kijelölésénél, ugyanis a juniorok nagyon odatették magukat az OB-n, és kiemelkedő produkciókat láthattak a szakemberek.

„A juniorok - akár csak más korcsoportú öklözőink - nagyon kemény évet zárnak az Európa-bajnoksággal, mivel részt vettek több nemzetközi tornán, hazai kiemelt versenyen, de értelemszerűen a kaposvári OB-n és a világbajnokságon is helyt kellett állniuk. Összességében nagyon kevés pihenést engedélyeztünk számukra, hiszen az, hogy Anapában teljes csapattal indulhatunk, hatalmas felelősség” – fogalmazott Farkas József, a válogatott vezetőedzője, aki 26 versenyzővel vágott neki a közvetlen felkészülésnek, onnan szűkítette keretét az utazó csapatra.

"Nem volt könnyű eldönteni az indulók személyét, s ez azért is jó, mert minden súlycsoport rendelkezik több arra érdemes versenyzővel. A kialakult erőviszonyokat azonban az utolsó EB előtti tábor már igazán nem tudta felborítani. Jól tükrözi ennek a korosztálynak az erőteljes fejlődését, hogy több versenyző, aki előzőleg elsőszámúként öltötte magára a nemzeti színű mezünket, kimaradt a csapatból” – tette hozzá Farkas.

A vezetőedző a várakozásaival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy jó eredményeket vár, hiszen komoly munka van a fiatal ökölvívókban. „Rendkívül jó hozzáállású csapatemberekkel fogunk indulni és ez még nagyobb reményt ad a jó szerepléshez, amiben egy percig sem kételkedem” – mondta. „A válogatott edzők nevében Köszönöm a klubedzőknek, hogy ilyen nagyszerű tanítványokat nevelnek, s remélem még sokáig nevelni is fognak.”

(orrás: MÖSZ/Felix Promotion)