Ökölvívó Vb: a magyar csapat sorsolása

Ökölvívó Vb: a magyar csapat sorsolása

2013. 10. 14.
Megosztás

A vasárnapi sorsolást követően hétfőn megkezdődnek a küzdelmek az AIBA Férfi Elit Ökölvívó Világbajnokságon, a kazahsztáni Almatiban.

Magyarországot teljes csapat, azaz tíz ökölvívó képviseli a legnagyobb amatőr seregszemlén.

A két kiemelt versenyzőnk, Varga Miklós (60 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) erőnyerő, csak a 32 között lépnek először szorítóba. Varga a skót-litván párharc győztesével meccsel október 20-án, Harcsa egy nappal korábban az észt-kenyai összecsapás nyertese ellen kezdheti menetelését.

Első ránézésre jó sorsolást kapott a debreceni Kalucza Norbert (52 kg), aki hétfőn a Közép-Afrikai köztársasági Justin Grassa ellen debütál, és ha sikerrel veszi az akadályt, akkor október 18-án a botswanai Oteng Oteng következhet. Ezt követően viszont – a papírforma szerint – a két évvel ezelőtti világbajnok orosz Misa Alojan jöhet a nyolc közé jutásért.

A korábbi Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg) szerdán a thaiföldi Saensit Apichet ellen kezdi vb-szereplését, és ha sikerrel veszi az akadályt, akkor a 3. helyen kiemelt venezuelai Gabriel Maestre ellen húz kesztyűt.

A nehézsúlyban induló Szellő Imre (91 kg) hétfőn Marquises-szigeteki Abouhamada Abdeljali ellen melegíthet a pénteki Anton Pinchuk elleni megméretetésre. Az Ázsia-bajnok kazah ökölvívó a 6. helyen van kiemelve. A szupernehézsúlyú Bernáth István (+91 kg) szombaton a montenegrói Alan Beganovics ellen lép szorítóba, s ha nyer, akkor a nyolc közé jutásért a kazah Iván Dicsko (2. kiemelt) következik október 22-én. A pehelysúlyú Nagy Krisztián (56 kg) csütörtökön az egyiptomi Hesham Abdelaal ellen debütál, és ha továbbjut, akkor az egy súllyal lejjebb olimpiai bronzérmes ír Michael Conlan következik a szolnoki versenyzőnek.

49 kg-ban Ungvári István kihagyja az első kört, a 32 között lép először ringbe, és a mongol Gan-Erdene Gankhuyag ellen meccsel a szombati versenynapon. A vb-újonc Vadász András (64 kg) kedden a Kajmán-szigeteki Kendall Ebanks ellen mutathatja be tudását. Ha sikerül továbblépnie, akkor az aranyéremre is esélyes orosz Armen Zakarian ellen léphet kötelek közé. A nemzetközi mezőnybe visszatért Harcsa Norbert (81 kg) vasárnap az ausztrál Dylan Hardy ellen mutatkozik be, majd ezt követően– papírforma szerint – az ír Joseph Ward (6.) következhet.

A kazahsztáni Almatiban október 27-ig tartó világbajnokságon tíz súlycsoportban, 457 versenyző indult el. A magyar csapat minden súlykategóriában indított versenyzőt.

A magyar válogatott összeállítása

49 kg: Ungvári István – 38 induló
52 kg: Kalucza Norbert – 47 induló
56 kg: Nagy Krisztián – 51 induló
60 kg: Varga Miklós – 46 induló
64 kg: Vadász András – 55 induló
69 kg: Bacskai Balázs – 55 induló
75 kg: Harcsa Zoltán – 48 induló
81 kg: Harcsa Norbert – 40 induló
91 kg: Szellő Imre – 47 induló
+91 kg: Bernáth István – 30 induló

Az elődöntőkre október 25-én, a döntőkre 26-án kerül sor.

(Forrás: monokli.com)