Ökölvívó-vb: Harcsa Zoltán kikapott - magyar már nincs versenyben

Ökölvívó-vb: Harcsa Zoltán kikapott - magyar már nincs versenyben

2013. 10. 23.
Megosztás

Az almati amatőr ökölvívó-világbajnokságon a 75 kilósok versenyében Harcsa Zoltán a negyeddöntőben vereséget szenvedett az ír Jason Quigleytől.

Az olimpiai 5. helyezett Harcsa Zoltán bátran kezdte az ír Európa-bajnok Quigley elleni negyeddöntőt. Balhorgokkal többször is talált, és próbált elmozogni az ellenfél akciói elől.
Az első menet második felében azonban az ír már egyre többször talált, Harcsa védekezése kevésbé működött, és Quigley végül mindhárom pontozónál 10:9-re behúzta a menetet.
A második felvonás elején Quigley jobbegyenese Harcsa halántékán csattant, ami után utóbbi bokszolóra számolni kellett. Ezzel ez a menet is elúszott.
Quigley elsősorban fizikailag nőtt versenyzőnk fölé, az ír az utolsó menetet is megnyerte. Harcsa Zoltán vereségével az utolsó, még versenyben lévő magyar számára is befejeződött a világbajnokság.

„Az egyéni teljesítmények változóak voltak – értékelt a Nemzeti Sportnak Kovács László szövetségi kapitány. – Amit elterveztünk, azt összességében nem tudtuk megvalósítani, bár nagyon erős a mezőny az almati világbajnokságon. Négy versenyzőt vártunk a negyeddöntőbe, ezt különböző okok miatt nem értük el. Bacskai Balázs és Szellő Imre kétes mérkőzésen esett ki, Varga Miklós mutatott teljesítménye pedig kevés volt, nem azt nyújtotta, amire képes. Egyedül Harcsa Zoltán jutott a legjobb nyolc közé.”

Amatőr ökölvívásban az elmúlt években számos botrányos eredményt hozó mérkőzést vívtak, többek között a tavalyi londoni olimpiai játékokon is. Szombaton az almati világbajnokságon is volt hasonlóra példa.

„Ekkora büdös nagy csalást” – kommentálta Erdei Zsolt, korábbi amatőr és profi világbajnokunk a Sport Tv szakkommentátoraként az azeri Tejmur Mammadov és a kubai Erislandy Savón nehézsúlyú negyeddöntőjét az almati amatőr-világbajnokságon.

Klasszisunk azt követően mondta ezt, hogy Tejmur Mammadovot hozták ki győztesnek a pontozók, miközben a kubai láthatóan sokkal jobb volt.

A világbajnokság pontozását később Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke is kritizálta.

„A vébé elején még minden szép volt, bár a sorsolásnál nem voltunk szerencsések. Sajnos három olyan meccset veszítettünk el, amelyen valójában nem veszítettünk. Sajnos az európaiakat nagyon lenyomják ezen a világbajnokságon a szovjet utódállamokból érkezőkkel szemben. A körülményekre nehéz hivatkozni, de azt gondolom, egy kivételtől eltekintve nem volt nagy különbség versenyzőink és ellenfeleik között” – összegzett a Sport Tv kérdésére Csötönyi. A sportvezető kiemelte, bár egyik sportolónk sem nyerhet már érmet, úgy érzi, nem vallottunk szégyent a vb-n.

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-TELJESÍTMÉNYE
49 kg: Ungvári István, 1. forduló, nem jutott a 32 közé (nem nyert meccset)
52kg: Kalucza Norbert, 2. forduló, nem jutott a 16 közé (1 meccset nyert)
56 kg: Nagy Krisztián, 2. forduló, nem jutott a 16 közé (1 meccset nyert)
60 kg: Varga Miklós, nyolcaddöntő, (1 meccset nyert)
64 kg: Vadász András, 2. forduló, nem jutott a 16 közé (1 meccset nyert)
69 kg: Bacskai Balázs, 2. forduló, nem jutott a 16 közé (1 meccset nyert)
75 kg: Harcsa Zoltán, negyeddöntő (2 meccset nyert)
81 kg: Harcsa Norbert, nyolcaddöntő (1 meccset nyert)
91 kg: Szellő Imre, 2. forduló, nem jutott a 16 közé (1 meccset nyert)
+91 kg: Bernáth István, nyolcaddöntő (1 meccset nyert)

(Forrás: NSO)