Olasz versenyző érdemelte a Nemzetközi Fair Play-díjat a budapesti katonai öttusa vb-n

Olasz versenyző érdemelte a Nemzetközi Fair Play-díjat a budapesti katonai öttusa vb-n

2018. 10. 01.
Megosztás


A vegyesváltó küzdelmeivel véget ért a 46. Katonai Öttusa Világbajnokság Budapesten, ahol a magyarok közül a női versenyben Kovács Sarolta ezüstérmet szerzett, míg a férfiak mezőnyében az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám harmadik helyen végzett. A Honvéd Dózsa György úti sporttelepén rendezett eseményen több olimpikon is rajthoz állt. A Nemzetközi Katonai Sportszövetség és a Nemzetközi Fair Play Bizottság közös fair play-díját az olasz Matteo Cicinelli kapta a fair play szellemiségével megegyező cselekedetéért.

A Nemzetközi Katonai Sportszövetség /CISM/, a Magyar Öttusa Szövetség, valamint a házigazda Budapesti Honvéd SE által közösen rendezett világbajnoksággal nagyon elégedettek voltak mind a versenyzők, mind a külföldi szakemberek. Magyarország, mint öttusafellegvár, 2004 után ismét méltó házigazdája volt az eseménynek - foglalták össze véleményüket a CISM vezetői a zárónapi vegyesváltó végeztével.

Az utolsó eredményhirdetés után került sor a záróünnepségre, melyen a katonai világbajnokságok történetében először adták át a Nemzetközi Fair Play Bizottság /CIFP/ díját a versenyen történt fair play-cselekedetért. A CIFP és a CISM fair play-díját az olasz Matteo Cicinelli kapta a fair play szellemiségével megegyező cselekedetéért. Történt, hogy a lövészet utáni pakolás közben észrevette, hogy egyik versenyzőtársa ott felejtette a lőállásban a pisztolyát. A megtalált fegyverrel körbeszaladt a telepen és egyesével kérdezte a versenyzőket, hogy nem az övék-e a pisztoly. Csak azután adta le a szervezőknek, miután nem találta meg a feledékeny sportolótársát. Mint Cicinelli utólag elmondta, átérezte, hogy hasonló helyzetben, ha már csak a szálláson venné észre, hogy elhagyta a fegyverét, biztosan nem tudna aludni, és így akár az egész további versenye kudarcra lenne ítélve. Figyelmességét és együttérző magatartását, a CISM javaslatára, fair play-díjjal ismerte el Nemzetközi Fair Play Bizottság.

„A januári nemeztközi fedettpályás Peridot Kupán merült fel először, hogy hazánk rendezi idén ősszel a katonai öttusa világbajnokságot és ennek apropóján együtt tudna működni a két szervezet. A lehetőséget Nilton Gomes Rolim Filhonak, a CISM Öttusa Bizottság elnökének köszönhetjük. A brazil szakember korábbi öttusaversenyző, aki nem mellesleg annak idején sokszor Magyarországon edzett olimpiai bajnokainkkal, a Martinek, Mizsér, Fábián trióval. A CISM képviselői egyébként minden versenyen külön is figyelik a fair play-cselekedeteket, ami elismerésre méltó és követendő példa más sportszervezeteknek is" - mondta el a CIFP képviseletében jelenlévő Deregán Gábor a verseny után.

A vegyesváltó díjait Gergely István, a BHSE elnöke, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a fair play-díjat dr. Kamuti Jenő elnök távollétében Deregán Gábor, a MOB Fair Play Bizottság képviselője adta át a versenyzőknek.

Jövőre, a CISM Katonai Világjátékok keretében, a kínai Wuhan városában rendezik az öttusa versenyeit, míg a következő önálló világbajnokságra 2020-ban Olaszországban kerül sor. Az öttusázók versenyrendezési szerepvállalása kiemelkedő, idén hazánk öt nemzetközi versenynek volt házigazdája, többek között Európa-bajnokságnak, egyetemi vb-nek és világkupának is, ezt a sort zárta most a katonai világbajnokság. Egy év múlva szeptemberben pedig Magyarországon lesz a sportág csúcseseménye, az olimpiai kvalifikációs világbajnokság.

(MFPB/DG; fotó MÖSZ/Búza Virág)