Olimpia 2020: japán bocsánatot kért a vitatott szavakért

Olimpia 2020: japán bocsánatot kért a vitatott szavakért

2013. 05. 01.
Megosztás

Bocsánatkérésre kényszerült a tokiói kormányzó, egyben a város olimpiai pályázati bizottságának vezetője a muzulmánokra vonatkozó, vitatott nyilatkozata miatt.

A New York Times szombaton közölt interjút Inosze Naokival, aki egyebek mellett az egyik riválissal szembeni kritikát fogalmazott meg:

„Időnként, mint Brazília esetében, jó, ha új helyszín merül fel. Ami azonban a muzulmán országokat illeti, csupán Allah a közös bennük, egyébként harcolnak egymással, s a társadalmaik osztályokra tagolódnak".

A nyilatkozatnak ezzel a részével Isztambult célozta meg a kormányzó, a hét év múlva esedékes játékokért ugyanis Tokió és Madrid mellett a török metropolisz verseng.

Később a kormányzó egyik szóvivője igyekezett értelmezni az elhangzottakat, hangsúlyozva, hogy Inosze Naoki csupán azt szerette volna jelezni: a rendezési jog elnyeréséhez önmagában nem elégséges érv az, hogy először lehetne házigazdája olimpiának muzulmán ország, mint ahogy más esetben az sem, hogy „első buddhista vagy első keresztény ország".

Az Egyesült Államokból visszatérve a kormányzó maga is lépett, s a Facebook-oldalán azt írta, egyetlen pillanatig sem állt szándékában egy rivális város pályázatát becsmérelni, már csak azért sem, mert ezt kategorikusan tiltja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szabályzata.

Végül kedden a televízióban is sajnálatát fejezte ki:

„Voltak olyan kommentárok, amelyek félreértést idézhettek elő a muzulmán országok körében. Ezért elnézést kérek".

A tokiói pályázati bizottság is állásfoglalást adott ki, amelyben elismerte, hogy a nyilatkozat félreérthető volt, egyúttal pedig megerősítette elkötelezettségét a pályázati magatartásra vonatkozó NOB-előírások szigorú betartása mellett.

A NOB úgy reagált az esetre, hogy a fordítás alapján nem tudja eldönteni, mit is akart mondani pontosan a kormányzó, egyúttal pedig emlékeztette a kandidáló városokat a pályázati eljárás szabályaira. A szervezet szeptember 7-én, Buenos Airesben dönti el, melyik város lesz a

(Forrás: MTI)