Olimpia 2024: Budapest és a MOB benyújtotta szándéknyilatkozatát a NOB-nak

Olimpia 2024: Budapest és a MOB benyújtotta szándéknyilatkozatát a NOB-nak

2015. 07. 08.
Megosztás

Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hivatalosan is benyújtotta szándéknyilatkozatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti rendezésének pályázatára.

Azt követően, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése június 10-én, a Fővárosi Közgyűlés pedig június 23-án egyhangúlag döntött a szándéknyilatkozat benyújtása mellett, július 6-án az Országgyűlés is igennel szavazott, méghozzá közel 81 százalékos többséggel.

Egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás szerint a magyar emberek kétharmada már most az ügy mellett áll, míg a MOB által indított Társadalmi párbeszéd az olimpiáért programhoz több mint ötven médium és öt partnerszervezet csatlakozott. Ezen összefogás eredményeképp Budapest és a MOB hivatalosan is jelezte szándékát a kilenc év múlva esedékes játékok megrendezésére.

„Meggyőződésünk, hogy a budapesti pályázat a válasz a NOB Agenda 2020 reformprogramjára, pályázati szándékunk teljes összhangban van a NOB gazdaságos olimpia koncepciójával. Egyben üdvözöljük, hogy a NOB a takarékosabb és fenntarthatóbb olimpiarendezés irányába indul, megtörve ezzel a legnagyobb és leggazdagabb országok olimpiai rendezési monopóliumát” – olvasható a Tarlós István, Budapest főpolgármestere, valamint Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke által jegyzett szándéknyilatkozatban.

A nyilatkozatban olvasható, hogy az olimpiarendezéshez való hozzáférés bővítése demokratikus gondolat, és ezzel visszatérünk az olimpiai eszme eredetéhez: valaha a Budapestnél kisebb Antwerpen, Stockholm és Helsinki is rendezhetett nyári játékokat.

„A mi olimpiai matematikánk egyértelmű: Agenda 2020 = Budapest 2024. Így az a Magyarország is rendezhetne olimpiát, amelynek a nyári játékok tíz legeredményesebb nemzete közül egyedül nem adatott meg ez a lehetőség” – szerepel a Thomas Bach NOB-elnökhöz címzett táviratban, hozzátéve:

„Reméljük, hogy az Ön által vezetett Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal a pályázati szakasz jelentkezési fázisában is sikeresen és minden fél számára kielégítően folytathatjuk a közös munkát.”

Eddig Boston, Hamburg, Róma és Párizs jelezte hivatalosan pályázati szándékát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé, de Isztambul, Baku és Doha szintén a magyar főváros riválisa lehet.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a végső döntést 2017 szeptemberében hozza meg a házigazdáról.

(MOB/Czövek Oszkár)