Olimpia: a kajak-kenu helye sem volt biztos a programban

Olimpia: a kajak-kenu helye sem volt biztos a programban

2013. 02. 16.
Megosztás

Több hagyományos magyar sikersportág is veszélyben volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testületének ülésén, amelyen a grémium a 2020-as ötkarikás játékok programjáról döntött – derül ki a Népszabadság birtokába került dokumentumból.

Az öttusa veszélyeztetettségéről már volt szó, de meglepő módon a kajak-kenu is benne volt a kalapban.

Úgy tetszik, a kajak-kenu is a kiesés szélére sodródott, de e tekintetben az angol nyelvű szöveg nem ad világos magyarázatot. A szavazást részletező dokumentumban a canoe szó tűnik fel. A sportágak közül a szlalomszámot (canoe slalom), illetve a síkvízi versenyt (canoe sprint) is jelölheti a megnevezés. Mi több, az sincs kizárva, hogy az egész sportágról szavaztak.

Az öt veszélyeztetett sportágat a birkózás, az öttusa, a gyeplabda, a kajak-kenu és a tékvandó alkotta. A Népszabadság cikke szerint két kör után egyik sportág sem kapta meg a szavazatok több mint a felét a végrehajtó bizottságban (bár mindkét alkalommal a birkózás kapta a legtöbb voksot), a három legkevesebb voksot begyűjtőről viszont külön szavaztak, ekkor menekült meg a kajak-kenu. Ezután a harmadik fordulóban a tékvandó került ki, majd a negyedik körben a birkózás megkapta a nyolc szavazatot, szemben az öttusa és a gyeplabda 3-3 voksával.

Azt fontos megjegyezni, hogy a végrehajtó bizottságban nem befolyás nélküli, kvázi hivatalnokok üldögélnek. A testület tagjai a legbefolyásosabb sportvezetők közül kerülnek ki. A grémium elnöke Jacques Rogge, a NOB első embere. A tagok között fellelhető a német Thomas Bach és a brit Craig Reedie. Helyet kap a nagy hatalmú társaságban Szergej Bubka, az ukránok korábbi rúdugró fenoménja, ifjabb Juan Antonio Samaranch, a szervezet legendás spanyol elnökének a fia, vagy a svájci René Fasel, a jégkorongszövetség vezetője.

(Forrás: NOL)