Olimpiai bajnok labdarúgók a Szent-Györgyi iskolában

Olimpiai bajnok labdarúgók a Szent-Györgyi iskolában

2014. 04. 17.
Megosztás

A Budapesti Diáksport Szövetség és az Olimpiai Bajnokok Klubja közötti megállapodás lehetőségével élve aranyérmes labdarúgók jártak a Lónyai utcai 12 osztályos Szent-Györgyi iskolában.

Iványi Rudolf és Zala Judit testnevelők elmondták, hogy az iskola 75 diákját névadójuk szellemiségét követve rendszeres sportolásra igyekeznek ösztönözni.
„A testnevelés – mint a Nobel díjas tudós állította –a lélek és főleg a jellemnevelés leghatásosabb eszköze.

Többek között ezért rendezik meg évente az iskola osztályai közötti labdarugó bajnokságot, amelynek díjait az alsó korcsoport küzdelmeinek végeztével ezúttal Gelei József és Ihász Kálmán osztotta ki a csillogó szemű, vidám fiatalok között.

A találkozó a zsúfolt díszteremben folytatódott, ahol a két bajnok élményeit elevenítette fel és a fiatalok kérdéseire válaszolt.

Megtudták, hogy Gelei Józsefbe egykori osztályfőnöke a magyar-történelem szakos, de a testnevelést is oktató Lakat Károly oltotta be a sport, a foci szeretetét. A két bajnok dicséretére vált, hogy a kényes kérdések elől sem tértek ki a magyar futball jelenlegi helyzetét is őszintén próbálták elemezni.

A hosszura nyúlt kérdezz-felelek játék végeztével a diákok vastapsától kisérve Iványi Rudolf mondott köszönetet az aranyérmeseknek, amire Ihász Kálmán barátságosan válaszolt:
„ Szívesen, örömmel jöttünk, hívjatok máskor is, hiszen szeretnénk, hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen sportoljatok.

(Fotók: Iványi Rudolf)