Olimpiai bajnok vendégek a MOA Nemzetközi Olimpiai Táborának 3. napján

Olimpiai bajnok vendégek a MOA Nemzetközi Olimpiai Táborának 3. napján

2014. 07. 31.
Megosztás

Szerdán a Magyar Olimpiai Akadémia nemzetközi tábora vendégeinek sorát Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Öttusa Szövetség fejlesztési igazgatója, megbízott főtitkára nyitotta.

Élménybeszámolójából a tábor lakói megtudhatták, miért is az öttusát választotta sportágaként, átélhették újra az olimpiai aranyérmeinek és bronzérmének megszületésének körülményeit. A kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az őt sportág közül a lovaglás volt a kedvence, és a lövészetet gyakorolta a legtöbbet, mert az ment a leggyengébben.
Nagy lelkesedéssel beszélt mai munkájáról, és örömét fejezte ki amiatt, hogy az öttusában, az öttusáért dolgozhat minden nap. Az élménybeszámolója fénypontjaként a táborlakók kézbe vehették a két olimpiai aranyérmét, és az Atlantában nyert bronzérmét.

Őt Pulai Imre kenus olimpiai bajnok követte a vendégek sorában. „Sumák” elmondta beceneve megszületésének körülményeit, a sportágában történt szárnypróbálgatásának nehézségeit. Az olimpián nyert arany és bronzérmek története után a gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták az új, téli sportágakra váltást milyen nagyszerűen élte át a bajnok. Elmondása alapján sok mindent megtudhattak a tábor lakói a szánkózás kulisszatitkairól, amiben sajnos magasabb érdekek miatt nem sikerült a kvalifikációja Szocsiba, az elmúlt téli játékokra. Sok mindent megtudhattak az új szerelméről a bobozásról, amelyben mindenképpen szeretné kivívni a kvalifikációt a következő téli játékokra.

Ebéd után a TF sportcsarnokának folytatódtak az előző napon megkezdett sportversenyek. A Jakabházyné Mező Mária, MOA főtitkárasszony által levezetett alapos bemelegítés után, az olimpiai ötkarika színeiben versenyző csapatok lejátszották a kézilabda bajnokság mérkőzéseinek második felét. Utána kosárlabdadobásban mérték össze erejüket a csapatok. Röplabdázás és lábtenisz zárta a sportvetélkedők sorát.

Vacsora után Németh „Nyiba” Sándor, birkózó olimpikon zárta a napi vendégek sorát. Néhány mondatban bemutatásra került a napokban bemutatott könyve. Majd rövid élménybeszámolója után verseiből és dalaiból mutatott be néhányat.

A hosszú és tartalmas nap után elégedetten vonultak el szobáikba a tábor lakói szabadprogramjukra.

(Győr Béla)