Olimpiai bajnokaink az MH Egészségügyi Központ ellátására is számíthatnak

Olimpiai bajnokaink az MH Egészségügyi Központ ellátására is számíthatnak

2016. 03. 08.
Megosztás

Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja elnöksége a SYMA csarnok rendezvénytermébe. A közgyűlés kezdete előtt együttműködési megállapodást írt alá a Honvédelmi Minisztérium (HM) és az Olimpiai Bajnokok Klubja (OBK) nevében dr. Simicskó István miniszter és dr. Nébald György elnök.

A megállapodás értelmében az olimpiai bajnok sportolók az MH Egészségügyi Központban is igénybe vehetik a szükségessé váló egészségügyi ellátást.

Simicskó István elmondta, bajnokainktól többször is elhangzott az igény, hogy "szükségük lenne kiemelt, magas színvonalú ellátásra", hiszen a kor haladtával nemcsak kisebb-nagyobb sportsérülések érik el őket, hanem általános betegségek is". A miniszter hangsúlyozta: mivel ezek a sportolók a nemzet büszkeségei, megérdemlik a VIP-ellátást.

Nébald György az aláírás után megköszönte a Sportkórháznak amit eddig a sportolókért tett. "Az új megállapodás értelmében a VIP-ellátás alapján koncentrált odafigyelést kapnak az olimpiai bajnokok, amiért nagyon hálásak vagyunk" - tette hozzá.

Az aláírás után köszöntötték a labdarúgó olimpiai bajnok Ihász Kálmánt 75. születésnapja alkalmából.

Az aláírás és a köszöntés után került sor a február 25.-ei rendes közgyűlés megismétlésére. A közgyűlés a korábbi évek működési, pénzügyi beszámolóit, a MOB közgyűlésébe delegált küldötteket, a klub székhelyének módosítását, az Alapszabály 2013. évi törvény alapján történő módosítását fogadta el.

(MOB-MTI fotók: Róth Tamás)