Olimpiai bajnokok a IV. Országfutáson

Olimpiai bajnokok a IV. Országfutáson

2016. 10. 20.
Megosztás


Szombaton rendezik meg a IV. Országfutást, melynek legutóbbi, márciusi rendezvényén a résztvevők összesen 70.965 kilométert tettek meg.

Az Országfutást Vadász Vince amatőr sportoló álmodta meg. Ötlete alapján a rendezvény honlapján (orszagfutas.hu) való ingyenes regisztrálás mellett bárki, bárhol lefuthat vagy legyalogolhat legalább öt kilométert, így nem kell elutaznia a versenyre és nevezési díjat fizetnie. Az eredeti cél az volt, hogy a résztvevők megtett kilométerei összességében kiadják a magyar határ hosszának megfelelő 2246 kilométert. Ugyanakkor már az első, tavaly márciusban rendezett Országfutás túlteljesítette a célt, mivel 3845 résztvevő összesen 46.733 km-t tett meg.

A tavaly ősszel tartott második rendezvényen aztán már 5303 résztvevő futott, túrázott vagy gyalogolt összesen 52.304 km-t, s idén márciusban a 7985 regisztráló közösen átlépte a 70 ezer km-es határt.

A szervezők tájékoztatása szerint ezúttal szeretnék, ha 10 ezren csatlakoznának az Országfutáshoz, melyben olyan hírességek is részt vesznek, mint a kajakos Csipes Tamara és Csipes Ferenc, illetve a szintén olimpiai bajnok Kovács István ökölvívó.

(MOB/MTI)