Olimpiai bajnokok a Kertvárosban

Olimpiai bajnokok a Kertvárosban

2012. 10. 13.
Megosztás

A Londonban olimpiai érmeket nyert magyar sportolók rendkívül kapósakká váltak az egész országban.

Gyakorlatilag a nyári játékok óta másról sem szól az életük, mint hogy különböző helyeken, iskolákban, művelődési házakban, civil szervezetek, önkormányzatok vendégeként élménybeszámolókat tartanak. Némelyiküknek talán már a könyökén jön ki, annyiszor mesélt arról, hogy mit érzett verseny közben, illetve éremmel nyakában a dobogón állva. A sportolók többsége azonban ugyanolyan kitartó türelemmel viseli ezeket a megpróbáltatásokat, mint amilyen kitartó türelemmel az olimpiára is felkészültek. Két olimpiai bajnokunk, a kajakos Szabó Gabriella és Kökény Roland is számtalan alkalommal mesélte már el a londoni élményeit, ennek ellenére örömmel fogadták el a kertvárosi Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör meghívását, így október 11-én az Erzsébetligeti Színházban személyesen is találkozhatott velük a nagyközönség.

A két sportoló a több mint egyórás ankéton a pályafutása kezdetéről az első sikerekről és kudarcokról is mesélt, szóba kerültek a legnehezebb pillanatok, mint például Kolonics György 2008-as tragikus halála, meséltek a csapathajók összetételéről, a csapatban történő evezés lélektanáról, és őszintén beszéltek a sportágon belüli nehézségekről, a rendkívül erős konkurencia-harcokról, a barátságokról, az edzőváltásokról, a magyar válogatók erősségéről, illetve arról is, hogy miként képzelik el a jövőjüket. A londoni bajnokokkal való találkozás ezúttal nem csak az idősebb sportbarátokat érdekelte, hanem a fiatalabb korosztályt is sokan képviselték az Erzsébetligeti Színházban.

A diákok pedig nem csak autogramot, hanem a terveik megvalósításához mindjárt biztatást és bátorítást is kaptak a Londonban csúcsra jutott sportolóktól. A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör a jövőben is folytatni kívánja az olimpiai sorozatát. A legközelebbi rendezvényükre november 8-án kerül majd sor, amikor is az olimpián érmet szerzett birkózók, Lőrincz Tamás és Módos Péter lesznek a Kertváros vendégei.

(Forrás:Riersch Tamás)