Olimpiai bajnokok a napközis táborban

Olimpiai bajnokok a napközis táborban

2014. 08. 07.
Megosztás

A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör nyáron sem pihen, hanem intenzíven népszerűsíti az olimpiai eszmét.

A Borovitz Tamás vezette elnökség négy esztendeje döntött úgy, hogy az önkormányzati napközis táborban olimpiai délelőttöket szervez a gyerekeknek. Az első évben még csak egy, azóta viszont nyaranta három alkalommal rendeztek ilyen ötkarikás programot. Idén pedig már összesen négy olimpiai délelőtt lett betervezve. A program lényege, hogy egy vagy két sportolót meghívnak a táborba, akik élménybeszámolót tartanak, majd ezt követően olimpiával kapcsolatos játékokat szerveznek a gyerekeknek.

Augusztus 6-án délelőtt Varga János, az 1968-as mexikóvárosi olimpián aranyérmet szerzett birkózó volt a János utcai tábor vendége, aki magával hozta egykori kiváló atléta (és majdnem olimpikon) feleségét, Varga Gabriellát is.

Ezt megelőzően júliusban az 1972-es olimpián győztes ökölvívó, Gedó György, júniusban pedig egy 1964-es olimpikon tornász, Keszthelyi Rudolf volt az olimpiai délelőtt főszereplője.

Az utolsó program augusztus 28-án lesz, erre Hóbor Béla nemzetközi röplabda-játékvezetőt és Decsi Tamás világbajnok kardvívót hívták meg a szervezők.

(Riersch Tamás)