Az Olimpiai Bajnokok Klubja levele a Sportkórháznak

Az Olimpiai Bajnokok Klubja levele a Sportkórháznak

2012. 10. 11.
Megosztás

T. Dr. Soós Ágnes főigazgató főorvos asszonynak

Tisztelt Főigazgató Asszony !

Idestova két hónapja már, hogy kialudt Londonban az olimpiai láng, fantasztikus magyar sikerrel, az egész világot ámulatba ejtő diadallal fejeződött be a londoni olimpia. Utódaink elismerésre méltó teljesítménnyel, nyolc bajnoki címmel, négy második és öt harmadik helyezéssel, az éremtáblázaton elfoglalt előkelő kilencedik helyezéssel a dicső múltat idézve követték példánkat, szereztek kimondhatatlan örömet minden magyarnak.

Az elismerésreméltó, minden dicséretet megérdemlő teljesítmény eléréséhez szerény véleményünk szerint az a nyugalmat, biztonságot jelentő sportegészségügyi háttér is segítette utódainkat, amelyről elsősorban az Ön által vezetett Országos Sportegészségügyi Intézet jól felkészült, lelkiismeretes munkatársai gondoskodtak.

Engedje meg, hogy ezért az önzetlen segítségért utódaink nevében is a legnagyobb elismeréssel őszinte köszönetünket tolmácsoljam, annak reményében, hogy mi, olimpikonok az eljövendő időben hasonló támogatásban, megértő szakszerű bánásmódban részesülünk a Sportkórházban.


Őszinte tisztelettel és köszönettel
173 aranyérmes nevében:

Budapest, 2012, október 10 Nébald György
az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke