Olimpiai és világbajnokok a Körcsarnokban

Olimpiai és világbajnokok a Körcsarnokban

2012. 10. 12.
Megosztás

A hétvégén lesz a budapesti Körcsarnokban a tornászok tizedik Kanyó Éva Emlékversenye, amelyen több olimpiai és világbajnok is jelen lesz.

A szervezők tájékoztatása szerint az eseményre tíz országból érkeznek tornászok, edzők és versenybírók. Kilátogat a versenyre többek között Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó, Magyar Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség elnöke, Kulcsár Győző, négyszeres olimpiai bajnok vívó, valamint Balzsay Károly profi világbajnok ökölvívó is.

A versenyprogram szerint szombaton 10 órától a serdülő és ifjúsági összetett versenyt, 15:30-tól pedig a felnőttek egyéni összetett viadalát rendezik meg. Az emlékverseny vasárnap 10:30-tól a szerenkénti döntőkkel folytatódik.

A programot látványos bemutatók színesítik, az érdeklődők láthatják a többi között a londoni olimpián döntős, világbajnoki negyedik Hidvégi Vid lólengés-gyakorlatát is.
Kanyó Éva csapatban világbajnoki negyedik, gerendán világbajnoki hatodik volt 1978-ban. Ugyanabban az évben megnyerte a Magyar Nemzetközi Bajnokság összetett versenyét és az Amerika Kupát, a világranglistán pedig bekerült az első 10 helyezett közé. Kanyó Éva 2000-ben, 39 évesen hunyt el.

(Forrás: mti)