Férfi Magyar kupa: a szünetben még kiesésre állt a Pick Szeged

Férfi Magyar kupa: a szünetben még kiesésre állt a Pick Szeged

2014. 01. 30.
Megosztás

Ha nem is könnyen, de a negyeddöntőbe jutott a Pick Szeged a férfi kézilabda Magyar Kupában. A Tisza-parti alakulat 27–22-re nyert Balatonfüreden. A Tatabánya fél lábbal már a legjobb négy között van.



A Pick Szeged több sérültjét (Ancsin, Parrondo, Kekezovics, Vranjes), valamint a néhány napja igazolt Prcét is nélkülözte. Ez is közrejátszhatott abban, hogy az első félidő után még a Balatonfüred vezetett – amelyből Faluvégi Rudolf hiányzott –, mégpedig a hat, illetve négy gólt szerző Szöllősi Balázs és Zdolik Bence vezérletével.

A fordulás után a szegediek támadójátéka feljavult, így a vendéggárda fordított, és egyre
nagyobb előnyre tett szert. A füredieknél Szöllősi végül 11 találatig jutott, ám 27–22-es győzelmével a Szeged jutott a legjobb nyolc közé, ahol a Csurgó vár majd rá.
A Tatabánya és a Győr már egy fordulóval előrébb jár, a felek a negyeddöntő első mérkőzését vívták meg szerda este. A Tatabánya decemberben 31–19-re nyert a Győr ellen, és bár most ennél valamivel kisebb különbség volt a két együttes között, a tízgólos vereség nem sok jót ígér a Rába-partiaknak a február 26-i visszavágóra.

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA

A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Balatonfüred–Pick Szeged 22–27 (12–11),Balatonfüred, 600 néző.
Ld: Szöllősi B. 11, Zdolik 4, ill. Balogh Zs. 8, Larholm 7, Ilyés 4
A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el.

NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Grundfos-Tatbánya–SZESE Győr 34–24 (20–12)
Tatabánya, 600 néző.
Ld: Harsányi 10, Krivokapics 8, ill. Németh G 5, Simon 4
A visszavágót február 26-án játsszák.


Negyeddöntők:
Cegléd-MKB-MVM Veszprém 22-33 (13-15)

Február 25.: FTC-Bástyamillenium-B.Braun Gyöngyös
Február 26.: SZESE Győr-Grundfos-Tatabánya
Március 11.: MKB-MVM Veszprém-Cegléd, Csurgó-Szeged

Olimpiai ezüstérmes és háromszoros BL-győztest igazolt a Szeged


A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata három és féléves szerződést kötött a svéd olimpiai ezüstérmes balszélsővel, Jonas Källmannal. A háromszoros BL-győztes játékos a hétvégén csatlakozik a kerethez.

Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója a klub honlapjának elmondta: az IFK Skövde HK elnöksége korrekten állt az ügyhöz, ennek is köszönhető, hogy ilyen gyorsan sikerült megállapodniuk, és elengedték a világklasszis kézilabdást, aki már jövő szerdán, a Csurgó ellen bemutatkozhat.

"Bízom benne, hogy játékommal tudom segíteni a Pick Szegedet mind a magyar porondon, mind nemzetközi színtéren az elkövetkező három és fél évben" - idézte Källmant a honlap.

A 32 esztendős játékos a magyar bajnokságban, a kupában és az EHF Kupában is pályára léphet.
A két méter magas Källman 2000-től 2002-ig az IFK Skövde csapatában játszott. Ezután igazolt Spanyolországba, és 2011-ig a Ciudad Real, majd 2011-től 2013-ig a Atlético Madrid játékosa volt. Tavaly nyáron szerződött vissza hazájába. A 2012-es londoni olimpián ezüstérmet nyert a svéd válogatottal. A Ciudad Reallal háromszor volt Bajnokok Ligája-győztes. Idén hazája válogatottjával szerepelt a dániai Európa-bajnokságon.

(Forrás: NSO)