Olimpiai hangulat Mátyásföldön

Olimpiai hangulat Mátyásföldön

2014. 03. 09.
Megosztás

Mindössze tíz nappal azt követően, hogy Szocsiban befejeződött a XXII. Téli Olimpia, ismét „fellobbant az olimpiai láng” az Erzsébet-ligetben, ahol március 6-án a Borovitz házaspár, Tamás és Marika már-már hagyományosnak mondható olimpiatörténeti kiállítását nyitották meg.

A szentmihályi házaspár évtizedek óta gyűjti már az olimpiai relikviákat, és a gyűjteményüket rendszeresen megmutatják a nagyközönségnek is. A tematikus kiállításaik már 315-nél járnak, de ez a szám hamarosan újból emelkedni fog.

Március 16-ig azonban biztos, hogy a Corvin Művelődési Házban látható a téli olimpiákat, különösen a legutóbbi Szocsiban rendezett ötkarikás eseményt bemutató anyag. A Borovitz házaspár kiállításának megnyitóját március 6-án több neves vendég is megtisztelte.

A rendezvény fővédnöke, Kovács Péter polgármester köszöntőjében kiemelte, a szentmihályi házaspár egyike a kerület „megszállottjainak”, akik tevékenységükkel a saját igényeik kielégítése mellett a Kertváros hírnevét is jelentős mértékben öregbítik.

A 315. kiállítás megnyitójának díszvendége a világbajnok, olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes jégtáncos, Sallay András volt, aki Regőczy Krisztinával párban 34 évvel ezelőtt, az 1980-as Lake Placid-i téli olimpián a magyar sport utolsó téli olimpiai érmét szerezte. De hogyan? Sallay András az 1980-as botrányos bírói döntésről is őszintén mesélt március 6-án.

A történethez többször is hozzászólt dr. Kozári Józsefné Klára néni, aki abban az időben a Magyar Országos Korcsolyázók Szövetségének elnöke, illetve 36 éven keresztül nemzetközi pontozóbíró volt, így sokat tudott a sportdiplomáciai erőviszonyokról.

Ugyancsak részt vett a megnyitón a kerület jelenlegi egyetlen téli olimpikonja, Viczián Vera is, aki négy éve, Vancouverben még kétgyermekes családanyaként sífutásban szerepelt, azóta viszont megszületett a harmadik gyermeke is, ezért felhagyott az aktív sportolással. A férje, Csúr Attila sífutóedző révén azonban kapcsolatban maradt a sportággal, így a Szocsiban elért magyar eredményeket is naprakészen értékelni tudta. S, hogy a március 6-i kiállításmegnyitón a legutóbbi téli olimpiáról is szó essen, arról leginkább Vásárhelyi Tamás, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör tagja gondoskodott, aki önkéntesként volt ott Szocsiban, így személyes élményként tapasztalhatta meg minden idők legmelegebb téli olimpiáját.

A Téli Olimpiák története kiállítás március 16-ig tekinthető meg a Corvin Művelődési Házban.

(Riersch Tamás)