Olimpiai indulást ér a Dombi-Kökény páros sikere

Olimpiai indulást ér a Dombi-Kökény páros sikere

2012. 05. 20.
Megosztás

Várhatóan nem utazik a második válogatónak számító duisburgi világkupára a K-2 1000 méteren második helyet szerző Tóth Dávid, Kulifai Tamás összetételű duó.

Így elég volt megnyernie a mai versenyt Dombi Rudolfnak és Kökény Rolandnak ahhoz, hogy ebben a számban rajthoz állhassanak Londonban.
800 méteren át vezette a mezőnyt a 3-as pályán haladó Dombi-Kökény páros és az 5-ösön rajthoz álló Tóth-Kulifai egység.
Aztán a finisben Kökényék elléptek és végül magabiztosan, több mint 2 másodperccel győztek férfi K-2 1000 méteren.
A harmadik helyen a Noé testvérek párosa végzett. Kammerer Zoltán Kucsera Gáborral csak az ötödik lett, ennél is nagyobb meglepetés, hogy a Dombvári-Vereckei duó be sem került az A-döntőbe.

„Jedik voltunk!” – mondta a partra kiérkezve Dombi Rudolf, a győztes páros vezérevezőse. Annak örülök, hogy olyan pályát mentünk, amilyet bármikor tudunk, nem lehet azt mondani, hogy csak elsült a kezünk. Úgy érzem, hogy a párosunk nagyon jó úton jár, az egész felkészülést együtt csináltuk végig Kökény Rolanddal, gyakorlatilag egyfolytában együtt voltunk hónapokon keresztül. Ő hiába 37 éves, egy elpusztíthatatlan vasember. Mindig vidám, megbízható és nagyon tudatos versenyző, rengeteget tanulok tőle.”

„Mi nem bírtuk a finist ma – teszi hozzá Tóth Dávid. Nagyon erős iramot jöttünk 800-ig, addig minden rendben volt, az utolsó 200 méteren jobb volt az ellenfél. Kökény Roland ezt a formát 10-15 éve folyamatosan hozni tudja, minden tiszteletet megérdemel. Hogy ezek után rajthoz állunk-e Duisburgban, a második válogatón, azt majd az edzőnk fogja eldönteni.

„Nem mennek a versenyzőim Duisburgba. Ezt a számot megnyerte a Dombi-Kökény páros, hagyni kell őket, hogy tisztességesen felkészüljenek az olimpiára – mondta el újságírói kérdésre Fábiánné Rozsnyói Katalin, a Tóth-Kulifai páros edzője. Az én versenyzőim mostantól inkább a négyes válogatóra készülnek, megérdemlik, hogy egy jó csapathajóba beüljenek, nagyon elégedett vagyok velük.”

A legendás edzőnő kezei alatt készül az MTK-ban Pauman Dániel is, vagyis Kati néni úgy számol, hogy náluk a négyesben csak egy kiadó hely van.
„Hallottam fél füllel a parton, hogy így döntött Fábiánné Rozsnyói Katalin, de nem mertem elhinni, míg a szövetségi kapitány el nem mondta a hírt nekem – mesélte Szilárdi Katalin, a Dombi-Kökény páros edzője. Ez azt jelenti, hogy a párosom ott lesz az olimpián!”

A férfi K-1 200 méteres versenyszámában június közepén rendezik az első válogatót. A mai „tájékoztató” versenyen Kristian Douchev nyert, aki külön engedéllyel készül Magyarországon, Molnár Péter ezúttal második, Gyertyános Gergely pedig harmadik lett.

„Nem tudom még, hogy az olimpián a 200 méteres egyes, vagy a páros élvez majd prioritást én egyesben mindkét válogatót meg akarom nyerni, akkor biztos nem kell számolgatnom. Ha sikerül, akkor párosban is fogok indulni, már csak az a kérdés, hogy a felkészülés során melyikre kell majd a nagyobb hangsúlyt fektetnem. Az pedig bíztató, hogy mindhárman nagyon jó időt mentünk” – mondta a tavalyi világbajnokságon 8. helyet szerző Molnár Péter.

Futamról-futamra magabiztosabban versenyzett a hétvégén Douchev-Janics Natasa. Pénteken K-1 500 méteren 5. lett és nagyon csalódott volt. Tegnap K-2 500 méteren már második helyet szerzett Kovács Katalinnal, ma pedig simán győzött K-1 200 méteren Paksy Tímea és Fazekas Krisztina előtt, vagyis a páros után ezen a távon is nagy lépést tett azért, hogy olimpiai csapattag legyen.

„Kezdek visszatérni – nyilatkozta mosolyogva Douchev-Janics Natasa. Azért voltam pénteken az 500 után szomorú, mert nem jött ki az eredménye annak a rengeteg munkának, amit elvégeztem az utóbbi hónapokban. Szerencsére ez a 200 méter jól sikerült, szeretnék ebben a számban rajthoz állni Londonban, remélem a második válogatót is sikerül megnyernem.”

A háromszoros olimpiai bajnoknő arról is beszélt, hogy a második válogató előtt néhány hétig Szolnokon fog edzeni, ahol Kovács Katalinnal készülnek majd a K-2 500 méteres távra.

férfi K-2 1000 m:

A döntő:
1. Dombi Rudolf, Kökény Roland (Építők, EKKSE) 3:08.541, 2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (MTK) 3:10.921, 3. Noé Milán, Noé Bálint (Vác) 3:11.221, 4. Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor (BOMBA Angyalföldi VSE) 3:12.291, 5. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (Graboplast-Győr, FTC) 3:12.941

B döntő:
1. Kugler Attila, Schenk Áron (MTK) 3:11.016, 2. Vereckei Ákos, Dombvári Bence (Honvéd Domino) 3:11.256

női K-1 200 m:
1. Douchev-Janics Natasa (Démász-Szeged) 39.474, 2. Paksy Tímea (MTK) 39.824, 3. Fazekas Krisztina (Graboplast-Győr) 40.854

A legrövidebb távon férfi K-1-ben Kristian Adrianov Dushev - Douchev-Janics Natasa férjének, egyben edzőjének, Andrian Douchevnek a fia -, női C-1-ben Takács Kincső, férfi C-1-ben pedig Lantos Ádám (mindhárom Graboplast-Győr) nyert, míg férfi K-2-ben a Molnár Péter, Kadler Viktor (Tiszaújváros, Graboplast Győr) duó győzött, ezek a számok azonban nem tartoztak bele a válogató műsorába.


(Forrás: MTI)