Olimpiai kvalifikáció: csak az A-szintesek a biztos utazók

Olimpiai kvalifikáció: csak az A-szintesek a biztos utazók

2014. 05. 23.
Megosztás

A FINA közzétette a riói olimpiai kvalifikáció szabályait. Eszerint a 2016-os játékokon csak az A-szint elérése jelent biztos részvételt, a B-szintesek akkor mehetnek, ha a FINA meghívja őket. Nyílt vízi úszásban a kazanyi vb első 10 helyezettje jut ki automatikusan, valamint az olimpiai kvalifikációs viadal első kilenc helyezettje, és az utánuk következő kontinentális legjobbak.

A londoni olimpia előtt bevezetett rendszer szerint bonyolítják le a riói olimpia úszóversenyeinek kvalifikációját – ez derül ki a FINA által a tagországoknak megküldött, most véglegesített szabályzatból.

Az alapvető regulák nem változtak, amint a program sem: ugyanazok a számok szerepelnek a riói programban is, mint a londoniban, azaz a vb-hez képest az olimpián 50 méteren csak gyorsúszásban rendeznek versenyt, illetve nincs férfi 800 és női 1500 gyors. Egy számban továbbra is két úszó indulhat egy országból, továbbá egy-egy váltó az adott távokon – egy ország pedig maximum 26 férfi és 26 női versenyzőt nevezhet.

A kvalifikáció alapja az úgynevezett A-szint, amelyet immár „Olimpiai kvalifikációs időnek” neveznek: aki ezt eléri, garantáltan ott lesz Rióban, feltéve, ha az adott számban az adott ország két legjobbjának egyike.

A régen B-szintnek mondott idő immár nem jelent biztos kvalifikációt abban az esetben sem, ha abban a számban a versenyző egyedül úszta csak meg ezt az időeredményt. Most ugyanis ezt csak „Olimpiai válogatási idő”-nek nevezik, az ezt elérők a sor végén várakozhatnak úgymond.
Az olimpián ugyanis 900 úszó vehet részt összesen. A FINA először kiosztja az összes A-szintesnek a helyeket, számba veszi a váltók tartalékaiként benevezett úszókat, a szabadkártyás indulókat (azok az országok, amelyek részt vettek a 2015-ös kazanyi vb-n, de úszóik nem értek el sem A, sem B-szintet) – és az így fennmaradó helyeket tölti fel B-szintesekkel. Az egyenletességre törekszenek, azaz minden egyéni versenyszámban nagyjából azonos számú B-st hívnak meg, természetesen rangsor szerint, azaz a legerősebb B-szintesek reménykedhetnek.

Az olimpiai "A" és "B" szintet tartalmazó táblázatot 2014 decemberében hozza nyilvánosságra a FINA.

A váltóknál a jövő évi világbajnokság első 12 helyezettje szerez automatikusan indulási jogot, a további négy helyet azok kapják, akik a világranglistán a kvalifikáltakat leszámítva a legjobb négy időt érték el 2016. május 31-ig. Váltónként további két tartalék nevezhető Rióra, de csak olyanok, akik a váltó távján és úszásnemében legalább elérték a B-szintet.

Kvalifikálni 2015. március 1. és 2016. július 1. között lehet a FINA által hitelesített eseményeken: a kazanyi vb és a kontinensversenyek mellett az egyes országok által rendezett nemzetközi és hazai viadalok is szerepelhetnek ezen a listán – melyet legkésőbb 2015. február 28-án tesz közzé a FINA –, feltéve, ha megfelelnek a nemzetközi szövetség által elvárt kritériumoknak.
Új elem, hogy a tájékozódást segítendő a FINA honlapján elindítanak egy speciális programot, mely naprakészen mutatja majd az A-, illetve B-szintet elért versenyzők rangsorát.

A nyílt vízi úszásban „természetesen” jóval egyszerűbb a kvalifikációs procedúra. Eszerint az olimpián „maratoni úszásként” szereplő, 10 kilométeres versenyszámra két etapban lehet kvalifikálni. Először a kazanyi világbajnokságon, ahol a férfi és női viadal első 10-10 helyezettje szerez kvótát Rióra. A következő megmérettetés 2016 májusában esedékes, az olimpiai kvalifikációs versenyen: innen az első 9-9 helyezett jut ki a játékokra, valamint plusz egy-egy úszó minden kontinensről, aki nem került az első kilenc közé – és akinek az országából még nem kvalifikált egy másik (azaz ha akár Kazanyból, akár itt a legjobb kilenc közé kerülve egy magyar úszó kvótát szerezne, egy másik magyar már nem utazhat a kontinens legjobbjaként – hanem a sorban következő európai lenne a riói résztvevő).

Egy-egy országból maximum két-két férfi és női versenyző lehet ott Rióban, ám itt is vannak megkötések. Ha egy nációból egy úszó kijutott az olimpiára Kazanyból, az a szövetség az olimpiai kvalifikációra már csak egy embert nevezhet. Ha a vb-szereplés nem úgy sikerült, kettő vehet részt a kvalifikáción, ám közülök csupán egy szerezhet kvótát, függetlenül attól, hogy a másik is bekerült esetleg az első kilencbe (vagy a kontinens legjobbjának számít az fentebb leírtak szerint).

Nos, ez tehát a menetrend: lehet készülni – itinerként annyit, hogy Pekingben 30, Londonban pedig 31 úszó képviselte színeinket, és legalább ennyi versenyzőnket szeretnénk viszont látni Rióban is.

(Forrás: MUSZ)