Olimpikonok a helyi Értéktárban

Olimpikonok a helyi Értéktárban

2021. 10. 07.
Megosztás


Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal került megrendezésre szeptember 25-én az I. Debreceni Értéknap.

A rendezvény célja az volt, hogy a Debreceni és a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárba bekerült értékek minél szélesebb körben ismertté váljanak. A Hajdú-Bihar Megyei Értéktárban helyet kaptak a helyi sporttörténelem büszkeségei is. Ebben meghatározó szerepe volt a Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egyletnek, 2019. március 29-e óta Debreceni Honvéd Sport-és Diáksport Egyesület Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztálynak. A szakosztály tagjai felkutatták a megyében és a Debrecenben született élsportolók, olimpikonok élettörténetét, eredményeiket, fellelhető emlékeiket. Az értéktárba eddig több mint 20 olimpikon életútját terjesztették fel. A helyi értékként is tisztelt sportolói életműveket bemutató tárlatot az I. Debreceni Értéknapon ismertették az eseményre kilátogató érdeklődő közönség részére.

Egy nappal előtte nyílt meg a Szemelvények a debreceni vívás történetéből – a Békessy Béla Vívó Klub címmel helytörténeti kiállítás a Homokkerti Könyvtár és Közösségi Térben (Debrecen, Szabó Kálmán u. 68.) a Méliusz Juhász Péter Könyvtár szervezésében. A tárlat a 20. század elejétől napjainkig mutatja be a debreceni vívás történetét és a Békessy Béla Vívó Klub eredményeit.

Az eseményen köszöntőt mondott Szabó Tünde, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgató-helyettese. A tárlat anyagát Nagyné Marton Andrea, a könyvtár helytörténeti részlegének munkatársa állította össze.

A kiállítást Parádiné Kenéz Tünde, a Debreceni Honvéd Sport és Diáksport Egyesület Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztályának vezetője nyitotta meg, aki beszédében részletesen ismertette a Debrecenhez kötődő neves szakembereket és a városhoz kötődő olimpikonokat, paralimpikonokat Békessy Béla ezüstérmes kardvívótól Veress Amarilláig, aki a tokiói paralimpián női párbajtőr egyéniben szerzett aranyérmet.

A helytörténeti kiállításon a korabeli dokumentumok mellett a Békessy Béla Vívó Klub eredményeit bemutató kupák, plakettek, érmek, oklevelek, sporteszközök is láthatóak.

A Magyar Diáksport Napja alkalmából több debreceni általános iskolában bemutatásra került a Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő olimpikonok vándorkiállítás.

(MOB-MOA/dehír, DHSEBBOBK, fotó: Miklós László, dehír)