Olimpikonok a hétvégi Budapest Maratonon

Olimpikonok a hétvégi Budapest Maratonon

2016. 10. 06.
Megosztás


Az őszi budapesti futószezon a hétvégi budapest maratonnal zárul, amely immáron a 31. alkalommal kerül megrendezésre, és amelyen a tavalyi évben már huszonnyolcezren neveztek. Az idei viadalra eddig 75 országból regisztráltak futókat, itthonról 880 településről neveztek. Az eseményre több olimpikon is jelezte részvételi szándékát; lesz, aki jótákonysági akcióban vesz részt.

A maratonra vállalkozik a kétszeres világbajnok, olimpiai ötödik Pető Tibor evezős is. „2014-re erősen meglátszott rajtam a kényelmesebb életmód, úgy döntöttem radikális változásokra lesz szükség. Az állóképességem nem veszett el teljesen, azonban az a 30 felesleges kiló nem állt túl jól – fogalmazott önkritikusan Tibor, aki 2014-ben futócipőt húzott, és nekivágott a kilométereknek. A volt evezős világbajnok kezdettől magának írta az edzésterveket, amelyet korábbi felkészülései és az interneten talált információk alapján állított össze. A kilók száma rohamosan apadni, a könnyedén megtett ezrek száma pedig radikálisan emelkedni kezdett, ezért már tavaly tavasszal egy félmaratonon rajthoz is állt. Sikerrel!

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően stafétában fut majd Balog Zoltán az EMMI minisztere, a staféta tagja még dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, olimpiai ezüstérmes úszó, Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus is.

Egy kajakos staféta is indul Szalai Tamás (Európa-bajnok), Tótka Sándor (kétszeres világbajnok, riói olimpikon), Hufnágel Tibor (Eb-ezüstérmes, riói olimpikon), Lucz Dóra (kétszeres ifjúsági világbajnok) összeállításban. Ők a Hospice Alapítvány képviseletében futnak. A Hospice Alapítványt képviseli Csernoviczki Éva olimpiai bronzérmes judo versenyző és a kétszeres olimpiai ezüst- és bronzérmes Imre Géza is.

Gyenesei Leila vasárnap a váltó harmadik tagjaként áll majd rajthoz a Bátor Tábor pólójában, és elmondása szerint izgatottan várja a versenyt. A jelenleg egy multinacionális cég egészségközpontjának programkoordinátoraként dolgozó volt olimpikon azt tartja a legfontosabbnak, hogy ezúttal a jótékonykodás fogja motiválni. „Számomra a verseny különleges színfoltját a Bátor Tábor szurkolói csapata jelenti. A gyerekek mellett ott vannak a családtagok is, akik elképesztő buzdítással köszöntenek bennünket, mikor elhaladunk mellettük. Felemelő élmény, lelki feltöltődés! Még most is a hideg ráz ki, ahogy mesélek róla. Ők azért hálásak, mert segítünk nekik, mi pedig azért a szeretetért, amit a futás közben kapunk tőlük – mesélt az indulása emocionális hátteréről az egykori világbajnok, aki téli (sífutás) és nyári olimpián is képviselte Magyarországot.


A hétvége programja:

október 8-án szombaton (rajt Olaf Palme sétány, kivéve SPAR Budapest Maraton® 3×2 km)

  • 11:30 NESTLÉ Családi Futás (600 m)
  • 11:45 FODISZ Esélyegyenlőségi Futam
  • 12:30 SPAR Budapest Maraton® 3×2 km váltó (rajt Ötvenhatosok tere)
  • 14:00 Riska Minimaraton, 5 km
  • 15:00 SPAR Maratonka EMMI Suli Futam, 2,7 km
  • 15:45 SPAR Maratonka Egyéni nevezők futama
  • 16:00 SPAR Gyaloglás, 2,7 km

október 9-én vasárnap

  • 9:30 31. SPAR Budapest Maraton® (42,197 km)
  • 9:30 Flora Maratonstaféta (4 fős váltó)
  • 10.15 Actimel 10 km
  • Coca-Cola Testébresztő 30 km (rajt: Árpád fejedelem útja, a Tél utca magasságában)

(MOB-BSI, fotó: MTI/Kovács Tamás)