Orbán Viktor fogadta a FINA vezetőit

Orbán Viktor fogadta a FINA vezetőit

2014. 07. 22.
Megosztás

Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben fogadta a nemzetközi úszóélet vezetőit, Dr. Julio C. Maglionét, a FINA elnökét, Paolo Barellit, a FINA főtitkárát, a LEN elnökét, Cornel Marculescut, a FINA ügyvezető igazgatóját, továbbá Kósa Lajost és Gyárfás Tamást, a 2021-es budapesti világbajnokság szervező-bizottságának vezetőit. A találkozó kapcsán felvetődött: Magyarország beugróként házigazdája lehet az augusztus végi junior nyíltvízi úszó világbajnokságnak.

A tárgyalást követően Gyárfás Tamás elmondta: „A nemzetközi szövetség vezetői különösen jó érzéssel távoztak a miniszterelnök úrtól, hiszen érezhették, nemcsak akkor részesültek megtisztelő elbánásban, amikor a szavazatukra volt szükség, hanem ezúttal is, amikor Magyarország már a legrangosabb FINA-események házigazdája.”

A vendégek kiemelték: Magyarország lett a világ vizes sportjának középpontja, hiszen a Margitszigeten most zajlik a vízilabda Európa-bajnokság, ezt pedig egyedi sorozat követi: a 2017-es junior úszó vb és a felnőtt vizes vb mellett a masters-világbajnokság, amelynek 2021-ben ugyancsak Budapest ad otthont, a három csúcsrendezvény előtt, 2016-ban pedig Hódmezővásárhelyen lesz az ifjúsági úszó Európa-bajnokság.

A hazai eseménysor ráadásul még tovább is bővülhet, miután a FINA Büro közvetlenül a miniszterelnöki fogadást megelőzően döntött úgy: a háborús helyzet miatt kockázatos a juniorok nyíltvízi úszó vb-jének augusztus végi megrendezése az izraeli Eilatban. A FINA határozata szerint más színhelyet kell keresni, Gyárfás Tamás elmondása szerint Dubaj és a portugáliai Setubal már előre jelezte, kész otthont adni az augusztus 28. és 30. között esedékes korosztályos világbajnokságnak, a MÚSZ elnöke ugyanakkor villámgyorsan felvette a kapcsolatot először Bóka Istvánnal, Balatonfüred polgármesterével, aki azonnal igent mondott, majd Kósa Lajossal, aki szintén rögtön pozitívan reagált. A parlamenti ebédnél pedig a MÚSZ vezetőjének elmondása szerint Orbán Viktor miniszterelnök közölte: ha a sportág kész a rendezésre, Magyarország – mint megannyi más nemzetközi sporteseménynek – örömmel ad otthont ennek a viadalnak is, annál is inkább, mert a felnőtt világbajnokságot megelőzően a szervezőknek meg kell szerezniük a kellő rutint.

Gyárfás Tamás kitért rá, hogy a parlamenti fogadáson Julio C. Maglione személyesen adta át Orbán Viktornak a FINA decemberi dohai rövidpályás úszó vb-jére szóló meghívó levelét. A FINA elnöke hangsúlyozta: az idei legrangosabb sportági esemény előtt zajlik a FINA-konvenció, amelyen a soron következő világbajnokságok rendezői – köztük természetesen Magyarország is – egyformán bemutatják az előkészületek állását.

Maglione elnök egyébként vasárnap délután Cornel Marculescu és Gyárfás Tamás társaságában már megtekintette a magyar promóció egyik legfontosabb eszközét, a hatalmas sárga labdát, amely a mellette álló életnagyságú kabalapulival máris elnyerte a FINA-vezetők tetszését.

(Forrás: MTI)