Óriási érdeklődés a NOB egészségügyi konferenciáján

Óriási érdeklődés a NOB egészségügyi konferenciáján

2014. 04. 15.
Megosztás

A sportsérülések, betegségek megelőzével kapcsolatban, hatalmas érdeklődés mellett rendezett nemzetközi konferenciát az elmúlt napokban a NOB. Az eseménynek rekordszámú résztvevője volt, több mint 980-an gyűltek össze Monacóban, a világ több mint 81 országából.

Ez volt a NOB második megelőzési konferenciája, ahol megjelent II. Albert monacói herceg is, mint a Monacói Olimpiai Bizottság elnöke egyben a NOB tagja, továbbá Richard Budget, a NOB orvosi igazgatója és Lars Engebretsen, a NOB tudományos tevékenységek vezetője. A résztvevők között világhírű kutatók, szakértők, sportorvosok voltak.

Az értekezlet során a Nemzeti Olimpiai Bizottságok szakértői, a nemzetközi sportszervezetek képviselői és kutató diákok osztották meg egymással a legújabb eredményeiket, információikat a sportolók sérüléseinek, betegségeinek megelőzéséről. Az előadások mind rávilágítottak, hogy az aktuális tudással már látható sikereket lehet elérni.

Dr. Richard Budgettnek, a NOB orvosi igazgatójának nagy elvárásai voltak ettől a konferenciától, de elmondása szerint az eredmények túlszárnyalták a vártakat. Meg volt elégedve minden jelenlévővel, akik részt vettek a vitákon, közösen dolgoztak, szimpóziumokat és előadásokat tartottak. Elmondta, hogy a konferenciával meg fogják változtatni a megelőzés gyakorlatát és további kutatásokat támogatnak a sportolók egészségének megőrzése céljából.

A sportolásnak rengeteg egészségre hasznos hatása van, de professzionális szinten már nagy a sebesülések és betegségek kockázata is. A NOB emiatt rengeteg kutatást támogat, amik a sportolók egészségéhez kapcsolódnak, abból a célból, hogy lecsökkentse a sérülések számát. Ezen kívül az olimpiai játékok alatt megfigyeléseket végez és információkat gyűjt a sportolók problémáiról, hogy meg tudja állapítani, hogy a megelőző tevékenységek mennyire voltak hatékonyak.

A NOB egyik fő célja tehát a sportolók egészségének a garantálása, ennek megvalósítása érdekében pedig több szervezettel is együttműködik, köztük a Worldwide Olympic Partner GE-vel, aki szintén képviseltette magát a konferencián, mint az olimpiák hivatalos egészségügyi és ultrahangos felszereléseiért felelős szervezet.

A konferenciát követően egy három napos (április 14-16.) Orvostudományi Kurzust szerveznek Franciaországban, ahová 150 résztvevőt várnak, akik megosztják tudásukat a sport orvostudományáról a nemzeti bizottságok orvosaival.

(Olympic.org, fotó: Stéphane Danna)