Óriási meglepetés: Fölényes szegedi diadal a bajnok felett

Óriási meglepetés: Fölényes szegedi diadal a bajnok felett

2012. 10. 28.
Megosztás

A kézilabda NB I csúcsrangadóján a hazai pályán játszó Pick Szeged 31-24-re győzött a bajnoki címvédő MKB Veszprém ellen.

A magyar bajnok MKB Veszprém önbizalomtól duzzadva érkezhetett a Tisza-parti csapathoz, hiszen a legutóbbi két Bajnokok Ligája fordulóban legyőzték a tavalyi szezon két döntős csapatát, az Atléticó Madridot és a német BL-győztes THW Kiel csapatát is.

A találkozón végig jobban játszott a Pick, a vendégek játékából hiányzott a tűz, az MKB-t a Barcelonából hazatérő Nagy László tartotta játékban. A Szeged már az első félidőben is elhúzott hat góllal, a vendégeknek sikerült két gólra is felzárkózni, de a fantasztikusan védő Mikler Ronald vezérletével a Pick növelni tudta előnyét és teljesen megérdemelten nyert 31-24-re.

A következő idényben már csak egyetlen magyar csapat - mégpedig a bajnok - vehet részt a Bajnokok Ligájában (kivéve, ha a Veszprém vagy a Szeged megnyeri a BL mostani kiírását), így különösen fontos mindkét együttes számára, hogy megnyerje az alapszakaszt, és kedvező helyről várhassa a hazai bajnokság kieséses szakaszát. A két gárda nyolc forduló után százszázalékos volt.

Az elmúlt ötven év legjobb szegedi kézilabdázójának választott Nagy László először lépett pályára a Tisza-partján a nagy rivális Veszprém színeiben, és többek között a "Szíven szúrt város" felirattal fogadták a hazai szurkolók, majd a bemutatásnál, illetve góljainál hatalmas füttykoncertet is kapott.

Jól kapta el a rajtot a Szeged, még emberhátrány sem zavarta abban, hogy a 14. percre 9-5-re elhúzzon. Időt kértek a kapust is cserélő vendégek, valahogy meg kellett állítani a remekül célzó hazai átlövőket. De nem ment, és a 18. percben Antonio Carlos Ortega kényszerből még egyszer időt kért, mert már 12-6 volt az állás.

A taktikai csata folytatódott, mert két gyors veszprémi gól után Skaliczki László is magához kérte játékosait. Nagy is elkezdte ontani a gólokat, és hogy a játékosok között - szemben a szurkolókkal - nincs "haragszom rád", a veszprémi sztár bocsánatot kért Mikler kapustól, amikor a feje fölé vágta a labdát. Mindketten hétfőtől már a válogatottban szerepelnek, hiszen a Mocsai-csapatra két Eb-selejtező is vár a jövő héten. Megkezdte a felzárkózást az MKB, és ehhez kellettek Fazekas védései is. A szünetre három gól maradt meg a Pick előnyéből.

A második félidő elején Prodanovic bokasérülést szenvedett, a szegedi jobbszélső nem tudta folytatni a játékot. Mikler parádés védéseivel erőt adott csapatának, és a Szeged komoly hátrányban tartotta a címvédőt. A 42. percben, 23-17-nél harmadszor is időt kért a Veszprém, ezután feljavult a védekezése, és az 50. percben 26-20-nál a megtorpanó hazaiak is próbálták rendezni a sorokat. Ez sikerült is, és ezzel nagyon fontos két pontot gyűjtött a Szeged, és ami különösen értékes: nagy gólkülönbségű sikert aratott. A Tisza-partiak utoljára 2005-ben nyertek ilyen simán a Veszprém ellen, akkor 31-21-re.

„A szeged harcosan küzdött, Mikler fantasztikusan védett, jól támadott a Szeged, remélem jól jött nekünk ez a pofon, mert nem minden rózsaszín” – nyilatkozta a mérkőzés után Nagy László. „Szerettünk volna itt nyerni, de most dolgozni kell tovább.”
Nagy hozzátette, védekezésben nem tudták a korábbi szintet hozni: „Védekezésben gyengén játszottunk, nem voltunk harciasak, az akarás megvolt, de amikor kellett volna nem tudtunk átbillenni a holtpontot, a nagy különbséget már nem tudtuk ledolgozni.”

„Nagy győzelmet arattunk a bajnok ellen, azoknak, akik lesajnáltak minket, remélem változik a véleményük és mellénk állnak. Bebizonyítottuk, nekünk szurkolni kell, nem sajnálni minket. Akkor is örültem volna ha egy góllal nyerünk, az a fontos, hogy győzni tudtunk a magyar bajnok ellen” – mondta a találkozó után Mikler Roland, a szegedi csapat legjobbja.

A súlyemelő olimpikon Nagy Péter gratulál a szegedi Ancsin Gábornak

Férfi NBI, 9. forduló:
PICK-SZEGED-MKB VESZPRÉM 31-24 (17-14), Szeged, játékvezetők: Dobrovits, Tájok
SZEGED: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin 3, Balogh 1, Blazevic 3, Buday 1, Hegedűs, Kekezovics, Larholm 7 (2), Pribanic 4, Prodanovics 1, Sulc 8, Vadkerti A. 2, Zubai
VESZPRÉM: Fazekas, Alilovic (kapusok), Császár 4 (2), Rodriguez, Gulyás 1, Iváncsik G., Iváncsik T. 2, Jamali 3, Nagy L. 7, Oneto 1, Pérez, Sulic 2, Terzics 2, Ugalde
Kiállítások: 10, ill. 8 perc Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2

(Forrás: MTI/telesport.hu, fotók: Kovács Anikó)