Örökre eltilthatják az olimpiai ezüstérmest

Örökre eltilthatják az olimpiai ezüstérmest

2012. 11. 09.
Megosztás

Örökös eltiltást is kaphat a londoni olimpián diszkoszvetésben ezüstérmes Darja Piscsalnyikova, miután a szervezetében ismét anabolikus szteroid nyomaira bukkantak.

Nyikita Kamajev, az orosz doppingellenes ügynökség ügyvezető igazgatója jelezte: ha az atlétát az eljárás végén bűnösnek találják, legalább nyolc évre száműzik az atlétikából, de a büntetés akár örökös eltiltás is lehet, mivel korábban volt már doppingesete, amely miatt 2008 júliusa és 2011 áprilisa között nem is versenyezhetett. A mostani eljárás végén születhet majd döntés arról is, hogy megtarthatja-e a londoni ezüstérmet.

A 27 éves Piscsalnyikova a 2006-os Eb-n arany-, a 2007-es vb-n pedig ezüstérmes lett, utóbbi címétől tiltott szerek használata miatt megfosztották. Egyike volt azon hét orosz női atlétának, aki a 2008-as pekingi olimpia előtt manipulálta mintáit, és emiatt a nemzetközi sportági szövetség (IAAF) 2007 májusáig visszamenőleg törölte eredményeit.

Valentyin Balahnyicsev, az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke azt mondta, hogy sokkolta a hír, ugyanis nem egyedi esetről van szó. Ezzel arra utalt, hogy szerdán a 10 ezer méteren korábban Európa-bajnok Inga Abitova versenyzői engedélyét felfüggesztették, mert abnormálisan magas volt a hematokritszintje a biológiai útlevelében tárolt adatokhoz képest.

(Forrás: mti)