Öröm-vízilabda a Szigeten

Öröm-vízilabda a Szigeten

2017. 08. 08.
Megosztás


Megkezdődött a vízilabda torna a Masters világbajnokságón a Hajós Alfréd uszodában a Szigeten. A nap utolsó összecsapására a Millenium HUN 40+ válogatott GalataSeray SK 40+ között került sor. 4800 néző köszöntötte a 14 vízbe ugró, magyar olimpiai bajnokot.

A törökök egy hatalmas transzparenst feszítettek maguk elé a bemutatásnál „Soha nem felejtünk Gulyás Zoltán” felirattal, emlékezve a két éve elhunyt mesterükre, aki meghonosította hazájukban a sportágat.
Nem kellett sokáig várni az első magyar gólra, hiszen a 30. másodpercben a háromszoros bajnok Molnár Tamás betalált az ellenfél kapujába. Ezután is potyogtak a gólok és az első negyed végén már 6:0 volt az eredmény, végül 22-5-re nyert a magyar csapat.
Minden magyar játékos betalált legalább egyszer a törökök hálójába, csupán a két kapus maradt ki a gólgyártásból, de ők is bemutattak néhány szép védést a 4x7 perc alatt.
A fiúk élvezték a játékot, a közönség pedig hatalmas szeretettel fogadta a csapatot, imádták az egykori hősöket, akik remek játékkal hálálták meg a fogadtatást.


„Állítólag többször mutatott a kamera és szomorú nem voltam egyszer sem. Ez így is volt. Nagyon élveztem a szép megoldásokat. Tetszett, hogy a játékosok folyamatosan kommentáltak mindent, és a kimondott mondatok mögött folyamatosan valamiféle második gondolat volt. Végig nevetgéltük az egészet. Ami nem azt jelenti, hogy lenéztük az ellenfelet, sőt a végén odajöttek hozzánk, megköszönték a meccset, mert azzal becsültük meg őket, hogy minden helyzetet megpróbáltunk kihasználni. Ismerem a közönséget, ha nem bontják le a kapu mögötti lelátót, akkor még többen lettek volna. Ez még csak egy csoportmeccs volt, nem tudom, mi lesz a hét második felében. Felvetődött, de annak ellenére, hogy nehéz lesz bejutni, nem szívesen mennénk más uszodába, ahogy a vb-n a férficsapat sem akart átmenni a Duna Arénába" - mondta a találkozó után Kemény Dénes a háromszoros olimpiai bajnokcsapat szövetségi kapitánya.




Délután háromkor a női aranycsapat játékosai is vízbe szálltak. A Budakalász–Bánki VSE találkozón az előbbi gárda csapatában láthattuk újra a régi, legendás női válogatott játékosait, a csapat soraiban Brávik Fruzsinával, Doroszlai (Szalkay) Orsolyával, Drávucz Ritával, Gruber Laurával, Pelle Anikóval, Primász Ágnessel, Rédei Katával, vagy éppen Stieber Mercedessel. Mindannyian világbajnokok, Európa bajnokok, olimpikonok. Nem felejtették még el a gólgyártást sem, hiszen a riválisokat 17-1 arányban győzték le.

„Jó szórakozás volt, a lényeg az, hogy jól érezzük magunkat, és ez így is történt” – mondta a világ- és Európa-bajnok Stieber Mercedes. – „Az sem utolsó szempont, hogy győztünk, amikor a vízben vagyunk, előjönnek a régi reflexek, nem szeretnénk veszíteni. Amikor 2001-ben itthon volt az Európa-bajnokság, játszottunk is a 33-as medencében, így bevillannak az emlékképek.”

A nap részletes eredményei itt megtalálhatóak.

A további program itt olvasható.

(MOB fotók: Madar Dávid)