Őrségváltás a Varjú baráti kör élén - olimpikon játékvezető az új elnök

Őrségváltás a Varjú baráti kör élén - olimpikon játékvezető az új elnök

2018. 12. 14.
Megosztás


A 2007 őszén alakult Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör december 13-án egy újabb mérföldkőhöz érkezett. A rövid kezdeti átmeneti időszakot követően ugyanis az elmúlt jó tíz évben az egyesület neve egybeforrt az elnök, Borovitz Tamás (a képen jobbra) személyével. Az egykori röplabdás főtitkár, aki később civilben már, mint sportrelikvia-gyűjtő szerzett magának hírnevet, jövőre már 90 esztendős lesz.

Ráadásul két éve elveszítette feleségét, Marikát is, aki nemcsak az életben, hanem az olimpiai emléktárgyak gyűjtésében és a baráti kör vezetésében is társa volt. Borovitz Tamás az elmúlt időszakban már csak otthonról tudta szervezni a klub életét, és emiatt már korábban jelezte, hogy a következő tisztújító közgyűlésen be fogja jelenteni a lemondását.

Az olimpiai baráti kör egy újabb sikeres évet követően december 13-án régi helyszínén, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola ebédlőjében tartotta tisztújító közgyűlését. Az eseményen a baráti köröket koordináló Magyar Olimpiai Akadémia is képviseltette magát. Győr Béla és Hencsei Pál MOA-tanácstagok egyébként is rendszeres résztvevői a népszerű Varjú-esteknek. A közgyűlés aztán egy ünnepélyes aktussal kezdődött, hisz Gedó György személyében egy olimpiai bajnok sportoló is tagja lett a baráti körnek. Így a közelmúltban eltávozott Novák Dezső és dr. Konrád Ferenc után ismét lesz olimpiai aranyérmese a kertvárosi civil szervezetnek. A december 13-i rendezvényen a tagság elsőként az alapszabályán változtatott. eszerint két új pontot is beiktattak: a jövőben a hétfős elnökség mellett a „tiszteletbeli elnök és elnökségi tag" címet is kioszthatják majd az erre érdemeseknek. A tiszteletbeli elnöknek járó kitüntetést első ízben a leköszönő Borovitz Tamás kapta, míg a névadó fiát, ifjabb Varjú Vilmost tiszteletbeli elnökségi taggá választották. Ezt követően három fontos dologról határozott a közgyűlés: elsőként arról, hogy elfogadja Hóbor Béla elnökké való jelölését. Az egykori kiváló röplabda-játékvezetőt (aki alacsonyabb osztályokban még ma is fújja a sípot) egyhangúlag választotta elnökké a közgyűlés.

„1984 novemberében egy Zalaegerszeg - Honvéd Nógrád férfi NB I-es mérkőzésen debütáltam – mesélte egy korábbi interjújában Hóbor Béla. – A közel 30 év alatt pedig 1050 első osztályú mérkőzésen fújhattam a sípot.”

A kiváló szakember 29 évesen lett nemzetközi játékvezető, nyolc évvel később pedig a nemzetközi szövetség, a FIVB játékvezetői karába is beválasztották. A közel húsz év alatt több mint 50 országban 1900-nál is több mérkőzést vezetett. 57 világversenyen, köztük 4 olimpián, 4 világbajnokságon, 7 Európa-bajnokságon, 6 Bajnokok Ligája-döntőben, 4 világkupán és 17 világliga-döntőn bíráskodott. Pályafutása csúcsa a 2012-es esztendő volt, amikor is a londoni olimpián az emlékezetes Oroszország – Brazília (3-2) férfidöntő első számú játékvezetőjeként fújhatta a sípot. Abban az évben nem mellesleg a világ legjobb röplabda-játékvezetőjének is megválasztották.

Hóbor Béla sashalmi lakosként a kezdetektől tagja a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Körnek. Kapcsolatait felhasználva az elmúlt években elnökségi tagként is aktívan segítette a civil szervezet munkáját. Borovitz Tamás pedig már korábban jelezte, hogy távozását követően őt szeretné utódjának. A kiváló röplabda-játékvezető, jelenlegi televíziós szakkommentátor „székfoglaló" beszédében azt ígérte, hogy a baráti kör elkövetkezendő évei is hasonló lendülettel és elszántsággal zajlanak majd, mint, amilyen fokozatban lepörgött az első tizenegy esztendő. Az új elnök irányításával 2019 elején máris két fontos évfordulóról is meg kell majd emlékezniük a kerületi sportbarátoknak: egyrészt a névadó Varjú Vilmos negyedszázada történt haláláról, másrészt az egyik alapító, a 2014-ben elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Novák Dezső februári nyolcvanadik születésnapjáról.

Az új elnöknek tehát lesz dolga bőven, ám nagy segítséget jelenthet neki, hogy a korábbi elnökségi tagok mellett a december 13-i tisztújító közgyűlésen újonnan megválasztott két új tagnak, dr. Konrád Ferencnének (a 2015-ben elhunyt olimpiai bajnok vízilabdázó özvegyének) és Gerstenbrein Ágnesnek (a Corvin Mátyás Gimnázium pedagógusának) a munkájára is számíthat majd.

(MOA-Riersch Tamás)