Összefogás az olimpiai reformért

Összefogás az olimpiai reformért

2014. 07. 23.
Megosztás

A Német, a Svéd, a Svájci és az Osztrák Olimpiai Bizottság közös nyilatkozatot adott ki, mely szerint meg kellene reformálni az olimpiai rendezés odaítélésének döntési mechanizmusát.

Az eddigi gyakorlat szerint kizárólag a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjainak szavazata alapján hirdetnek győztest, és a végeredményt csak közvetve befolyásolja a NOB szakértőinek technikai jelentése.

A fentebb említett nemzeti bizottságok ugyanakkor azt javasolják, a döntést egyenlő mértékben határozza meg a NOB-tagok voksa, illetve a technikai jelentés által kialakított sorrend, így ugyanis, véleményük szerint, objektívebb képet kapnánk arról, mely város érdemli meg legjobban a rendezést.

Az idézett nemzeti bizottságok kiemelik, el kellene gondolkodni azon, hogy valamennyien pályázni akartak olimpiára a közeljövőben, de az ötletet korán elvetették.

„Az említett pályázatok nem a szavazáson véreztek el, hanem már jóval azelőtt, mert sem nemzeti, sem helyi, de még politikai szinten sem kaptak támogatást” – olvasható a közleményben.

„Az emberek és a politika láthatóan tart a magas költségektől, különösen a szocsi téli olimpia után, miközben az emberi jogok és a fenntarthatóság is sokakat aggaszt.”

A négy bizottság emellett azt kéri, a NOB tegye átláthatóbbá az olimpiák rendezési költségeit, és jobban figyeljen oda a kommunikációra ezen a téren, hogy az egyszerű állampolgárok is jobban képben legyenek a pénzügyeket illetően.